Aktuális

Nyolc gyanúsítottat hallgattak ki a budapesti érettségi botrányban

Bezáratták a Paulay Alapítványi Iskolát, miután nemcsak egy érettségi botránnyal, hanem több más visszaéléssel is kapcsolatba hozták az intézményt.

Augusztus végéig nyolc gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség közokirat-hamisítás gyanúja miatt – tudta meg a hvg.hu. A gyanúsítottak mind a rákospalotai Paulay Alapítványi Középiskola érettségi botrányához kötődnek, annyit lehet tudni, hogy diák is van közöttük. Az iskolától idén vonták meg az érettségiztetési jogot, miután tavaly manipulálták az érettségi adatokat.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Kiderült, hogy az iskola diákjainak idei érettségijével is gondok lesznek, miután 133 diákból 80 hamisított bizonyítványt mutatott be. Ebben az állt, hogy a Drégelyvár Szakközépiskolában végezték a 9–10. évfolyamot, amelynek azonban nincs jogosultsága középfokú oktatásra. A Kormányhivatal szerint ezeket a bizonyítványokat a Paulay állította ki, egy érdeklődő szülőnek meg is mondták, hogy ha az Oktatási Hivatal kérdezi, mondja azt, hogy a Drégelyvárból származik a bizonyítvány.

A Paulayban érettségiztető oktatásszervező cég – amely máshonnan érkező diákokat irányít a Paulayba – részéről azt állították, ők nem állítottak ki bizonyítványokat, a Paulayval pedig idén már nem voltak kapcsolatban. Ez azonban több forrás alapján is cáfolható.

A Paulayt augusztus 31-gyel bezáratta a Kormányhivatal, az eredeti bizonyítványt bemutató diákok máshol érettségizhettek. Kiderült, hogy az iskolát a saját munkavállalói is feljelentették a munkaügyi hatóságnál, mert csúszott a fizetésük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top