Aktuális

Meghalt Bényei József

Életének 84. évében elhunyt Bényei József aranytollas újságíró, a Hajdú-bihari Napló egykori főszerkesztője, a debreceni Csokonai Színház volt igazgatója.

Bényei József 1934. július 7-én Tiszaladányban született. Előbb a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-történelem szakán tanult, majd elvégezte az ELTE könyvtár szakát. 1958 és 1962 között Debrecenben könyvtárosként, illetve népművelőként dolgozott – írja a Haon.hu.

A Hajdú-bihari Napló kulturális rovatában 1962 és 1976 között munkatárs, majd rovatvezető, illetve a lap főmunkatársa volt. A debreceni Csokonai Színház igazgatói posztját 1976 és 1979 között töltötte be, utána 1990-es nyugdíjazásáig volt a Hajdú-Bihari Napló főszerkesztője.

Bényei Józsefnek számos verseskötete és prózai munkája jelent meg. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnökségének 14 éven át volt tagja, életművéért megkapta a szövetség legmagasabb kitüntetését, az Aranytollat.

Munkáját egyebek mellett a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetéssel ismerték el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top