Aktuális

Jean-Louis Trintignant-nak rákja van

„Korábban féltem a ráktól, most már egyáltalán nem” – fogalmazott a 86 éves színész. Jean-Louis Trintignant korábban Bernardo Bertoluccival, Sergio Corbuccival dolgozott együtt, mostanában pedig Haneke rendezi.

„Amikor autogramot osztogatok, a nevem mellé odaírom, hogy élete vége felé” – jegyezte meg a a Premiere magazinnak adott interjújában Jean-Louis Trintignant, aki most először beszélt arról, hogy rákbeteg.

A jelenleg 86 éves színész 2012-ben, már több mint 80 évesen szakította meg nyugdíjas éveit Michael Haneke osztrák rendező Szerelem című filmje kedvéért, amely két idős ember szerelmét mutatja be a Hanekétől megszokott őszinte, gyakran kegyetlen naturalizmussal. A film végül elnyerte a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját, Trintignant pedig alakításáért César-, illetve Európai Filmdíjat kapott. Isabelle Huppert oldalán Trintignant az egyik főszereplője Haneke legújabb, Happy End című filmjének is, amely októberben kerül a mozikba, és amelyet Ausztria ugyancsak nevezett a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára.

A francia színészlegenda az 50-es évek óta aktív. Első nagyobb elismerését az 1968-as Berlinalén kapta, ahol a legjobb férfi színésznek járó Ezüst Medvét nyerte el a The Man Who Lies című filmmel, majd egy évvel később Cannes-ban választották meg a fesztivál legjobb színészének, akkor Costa Gavras Z című mozijáért. Dolgozott együtt Sergio Corbuccival (A halál csöndje), Bernardo Bertoluccival (A megalkuvó), François Truffaut-val (Végre vasárnap!), Krzysztof Kieślowskival (Három szín: vörös) és Jacques Audiard-ral is (Csinálj magadból hőst).

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top