Aktuális

Maga Márió sem tudta, mit rejt a varázspora

A VIII. kerületben csak egy napig kereskedhetett mocskos kábítószerével.

A VIII. kerületi rendőrség augusztus 28-án figyelt fel arra, hogy több kába, nehéz mozgású, rosszul öltözött fiatal tűnt fel a kerületben, leginkább a Rákóczi tér környékén.  “A térfigyelő kamerákon át láttuk, hogy nagyon erős anyagot szerezhettek. Ahogy beszívták, mozdulni sem tudtak tőle, a tér padjaira dőlve, eszméletvesztésközeli állapotban, elernyedve ültek, feküdtek” – idézi az egyik rendőrt a Zsaru Magazin. Mint kiderült, a Hős utcai elosztók törzsvásárlói voltak, akik telefonon tudták meg, hogy a VIII. kerületben is vehetnek az anyagból.

Ezért a rendőrök augusztus 29-ére akciót szerveztek, és lekapcsolták O. Máriót, a drogdílert. Márió a varázspornak nevezett új kábítószert árulta. A díler dohányt kevert össze acetonnal és egy ismeretlen hatóanyagú fehér porral, amit az internetről rendelt, és maga sem tudta, mi van benne. Volt, akit a szúrós szagú, erős vegyületből két szippantás órákra elkábított, más el is ájult. A drog már beszippantva is marta a fogyasztók tüdejét. Valószínűleg emiatt a szer miatt történt a Hős utca környékén több haláleset is augusztusban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top