Aktuális

Múzeumot csinálnak az egykori internálótáborból

Félmilliárd forintos kormányzati támogatással épül múzeum, kiállítóhely és könyvtár a volt kistarcsai internálótábor területén – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence elmondta, hogy a Gulág-emlékév keretében a kormány úgy döntött: támogatja Kistarcsán egy múzeum létrehozását, amelyet a volt tábor parancsnoki épületében fognak berendezni. Az épületben kapna helyet a városi könyvtár is. A tervek szerint a beruházás már a jövő év őszére elkészülhet, és szeretnék, ha minél több rendhagyó történelemórát tartanának majd a múzeumban.

A kistarcsai volt internálótábor épületegyüttesének három korszakát lehet megkülönböztetni: a nyilasok idején, a kommunista rendszer kiépítésének idején valamint az ’56-os forradalom leverése után is az internálótábor részeként használták az épületeket. Egyszerre több ezer embert zsúfoltak be ide, embertelen körülmények közé.

A Kistarcsai Központi Internálótábor emlékfala

Rétvári Bence országos felhívást is közzétett: kérik, hogy akinek bármilyen, a volt táborhoz köthető tárgy a birtokában van, és szívesen el is mesélné a hozzá fűződő emlékeit, illetve átadná a tárgyat az alakuló kiállítás számára, az jelezze ezt Kistarcsa önkormányzatának. A felajánlott tárgyakból és emlékekből egy külön, személyes sorsokat bemutató kiállítást rendeznek.

Solymosi Sándor, Kistarcsa polgármestere hozzátette, hogy régóta szeretné az önkormányzat megfelelően rehabilitálni a volt tábor területét, amely közel két hektáron fekszik. Néhány épületet sikerült már felújítani és beilleszteni a település életébe, de nagy örömmel fogadták a kormány emlékhely-kialakítási szándékát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top