Aktuális

Így halhatott meg Kim Wall a dán feltaláló tengeralattjáróján

A tengeralattjáró fedélzeti nyílásának súlyos ajtaja csapódott rá Kim Wall svéd újságírónőre a gyilkossággal vádolt dán feltaláló, Peter Madsen szerint.

A 46 éves autodidakta mérnököt, tengeralattjárók és űreszközök tervezőjét kedden a nyilvánosság bevonásával hallgatták meg egy koppenhágai bíróságon. Peter Madsen továbbra is tagadja, hogy megölte volna a 30 éves Kim Wallt, sőt azt is, hogy feldarabolta volna a holttestét.

A feltaláló azt vallotta keddi meghallgatásán, hogy véletlenül csapódott rá a 70 kilós vasajtó a fiatal újságírónőre, aki azért ment a feltaláló által épített 40 tonnás és 18 méteres tengeralattjáróra, hogy interjút készítsen vele. 

A férfi szerint ő tartotta az ajtót a lentről a fedélzetre felmenni akaró nő számára, ám egy ponton elveszítette az egyensúlyát, az ajtó pedig teljes erőből rácsapódott a nő fejére. Amikor újra kinyitotta az ajtót, a riporternő már lenn, a padlón feküdt egy hatalmas vértócsában, és ő a pánik okozta sokkhatás alatt a tengerbe dobta a holttestet – állította.

Az ügyészség nem ad hitelt Madsen verziójának, sőt a gondatlanságból elkövetett emberölés vádját gyilkosság vádjára súlyosbította kedden, és megtoldotta a hullagyalázás vádjával is.

Az ügyészség sem tudja azonban, hogyan ölhették meg a nőt, sőt az indíték esetében is sötétben tapogatózik. Peter Madsen azt mondta kedden a bíróságon, hogy nem volt szexuális kapcsolata az újságírónővel, és Kim Wallnak a tengerben megtalált, végtagok és fej nélküli holttestének vizsgálata sem adott felvilágosítást a halál okáról.

Az ügyészség kérte a feltaláló pszichiátriai vizsgálatát, amely az AFP szerint legalább részben fényt deríthet Madsen egyszerre lenyűgöző és titokzatos személyiségére. 

A férfi csaknem minden idejét olyan eszközök (járművek) konstruálásának szentelte, amelyekkel elrugaszkodhat a Föld felszínétől, hasonlóan ahhoz, ahogy gyerekkora óta igyekszik elszakadni a valóságtól – írta az AFP. 

Űrkutatási honlapján a szenvedélyének nevezi megtalálni azokat az eszközöket, amelyekkel elutazhat az ismert világon túli világokba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top