Aktuális

Gyanúsítottként hallgatták ki a plébánost a szakadékba zuhant fiú ügyében

Mulasztás miatt zuhanhatott a szakadékba a magyar egyetemista augusztus 22-én, a Monterosso al Mare városában található Soviore szentély faláról. Több embernek is ügyvédre lehet szüksége az ügyben.

A La Nazione konzervatív olasz lapra hivatkozva írja a Bors, hogy az Olaszországban egy nyolcméteres szakadékba zuhant corvinusos diák halálának ügyében gyanúsítottként hallgatták ki a monterossói Soviore szentély plébánosát. 

 A 70 éves Don Carlo Brizzit 2014-ben nevezték ki plébánosnak, a térség vallási életében elismert, nagy tudású emberként tartják számon. Nem a szentély vezetője azonban az egyetlen, aki gyanúsított lehet, az olasz lap szerint több ember is felelősségre vonható a magyar fiú haláláért. Az nem derült ki, hogy miféle mulasztás történhetett. A Bors megkereste a magyar külügyminisztériumot is, hogy mit tudnak a vizsgálatról, de egyelőre nem válaszoltak.

A 25 éves egyetemista egy nemzetközi diákcsoporttal táborozott Olaszországban. Egyik este a fiú a Soviore szentély közelében lévő szállásukon társaival vacsorázott, de rosszul lett, ezért kiment a friss levegőre. Ekkorra már besötétedett. A vizsgálat jelenlegi állása szerint a fiú hányt, ezután zuhant le a nyolc méter mély szakadékba. Korábban írtunk arról, hogy az áldozat a barátok elmondása szerint nagyon tériszonyos volt. 
 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top