Aktuális

Világbajnokok lettek a női öttusázóink

Megnyerte a nők hagyományos csapatversenyét a Földházi Zsófia, Alekszejev Tamara, Kovács Sarolta összeállítású válogatott, ezzel világbajnok lett a női magyar öttusacsapat. Földházi egyéniben ezüstérmet szerzett vasárnap a kairói öttusa-világbajnokságon. Alekszejev egyéniben hetedik, a tavaly vb-aranyérmes Kovács pedig nyolcadik lett.

A kairói öttusa-világbajnokság döntője már szombaton elkezdődött a körvívással, amelyben ezúttal Földházi szerepelt a legjobban, noha neki általában ez a gyengébb száma. Most 20 győzelemmel és 15 vereséggel a kilencedik helyen zárta az első szakaszt, ezzel biztos alapot teremtett magának a jó eredmény eléréséhez.

Alekszejev 18/17-tel 14. lett a nyitányon, a címvédő Kovácsnak viszont nem sikerült a vívás, 16/19-cel a 21. helyről várta a folytatást. Nekik ez az eredmény márcsak azért sem volt kedvező, mert egyébként egyik erősségük ez a szám.

A 200 méteres úszásban Kovács volt a leggyorsabb 2:08.56 perccel, Földházi a harmadik 2:10.98-cal, Alekszejev viszont a papírformának megfelelően ebben a részversenyben a mezőny második felében végzett. Ezután következett a bónuszvívás, amelyben először a 36. helyezett lépett pástra a 35. ellen és a győztes vívhatott a 34.-kel, majd így tovább az elsőig. Ebben Kovács és Alekszejev egy győzelmet aratott, Földházi viszont nem szerzett újabb pontot a körvívásos vívóeredményéhez. Két szám után Földházi a negyedik, Kovács a 12., Alekszejev pedig a 17. helyen állt.

A lovaspályán mindhárman egyformán jól teljesítettek, egy akadályt vertek le, ezzel az élcsoportban végeztek, így előreléptek. A lövészetekkel megszakított futást Földházi másodikként kezdte, Kovács hetedikként, Alekszejev pedig tizenegyedikként startolt. Az élcsoportban ugyan több helyen változott a sorrend, de Földházi megtartotta pozícióját, míg Alekszejev jelentősen előrelépett, Kovács pedig egy helyet visszacsúszott.

Földházi Zsófia még Rióban. Fotó: MTI
Földházi Zsófia még Rióban. Fotó: MTI

“Rendkívül izgalmas, jó versenyt produkáltak a lányok, szívüket-lelküket beletették” – értékelt az öttusa-világbajnokság után az MTI-nek Kállai Ákos szövetségi kapitány. Szerinte ezzel együtt mindenkinél akadtak hibák, úgyhogy még mindig van tartalék ebben a csapatban, akár az egyéni helyezésekben is. Mint mondta, Kovács a vívás kétharmadáig nem találta a ritmust, Alekszejev pedig a végére fáradt el, Földházi viszont az utóbbi évek egyik legjobb vívását produkálta. “Sacinak az egész versenye küzdelmes volt, Zsófié most könnyedebb, Tamara pedig annyira kifutotta magát, hogy a vége felé többször is majdnem elesett, szó szerint szinte bemászott a célba. Zsófi is jól futott, de ő most nem lőtt jól, ezért mondom, hogy maradt még ebben tartalék” – folytatta. A szakvezető külön kiemelte, hogy mindhárom csapattag nagyszerűen lovagolt.

Földházi Zsófia azzal kezdte nyilatkozatát, hogy az olimpia után megfogadta, mindent másképpen csinál az addigiakhoz képest, s új vívóedzővel, új edzői stábbal készült.
“Rögös út vezetett idáig” – mondta a 2013-as év Európa-bajnoka. “Lassan kezdem megszeretni a vívást, ami azért az én esetemben egy kicsit furcsa. Nagyon jó a vívás után ilyen távlatból folytatni a versenyt, hogy egy kicsit előrébbről nekivágni a további számoknak” – utalt a korábbi rosszul sikerült vívásokra. “Az volt a feladat, hogy magamra figyeljek, mert végül is ez egy egyéni sport” – folytatta. “Köszönöm mindenkinek, aki kitartott mellettem, és nem adta fel a reményt” – mondta.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top