Aktuális

Milliárdokat felejtünk a lottózókban

Ha az elmúlt évek összes beváltatlan nyerő szelvényét összegyűjthetnénk, és felvehetnénk értük egy összegben a nyereményeket, akkor bizony most durván milliárdosok lennénk.

Tavaly 1,163 milliárd forint volt az át nem vett nyeremények összege, tavalyelőtt 1,906 milliárd, 2014-ben 1,47 milliárd, 2013-ban pedig 1,28 milliárd volt ugyanez – közölte a Világgazdaság érdeklődésére a Szerencsejáték Zrt. Mivel a kisebb nyereményekről esetenként megfeledkeznek a játékosok, így összeségében egész nagy pénzek maradnak bent az állami lottócégnél.

Az ötös lottó esetében néhány éve például 430 millió forintért nem jelentkezett a nyertes, a hatos lottón pedig 2000-ben 214 millió forintos főnyereményét nem vette fel a játékos.

Fotó:MTI
Fotó:MTI

A Szerencsejáték Zrt.-nél külön szabályozás vonatkozik ezekre az esetekre: az át nem vett nyeremények alapjából el kell különíteni egy alapot, melynek nyeremények céljára történő felhasználását az állami adóhatóságnak külön be kell jelenteni. Ez fedezheti a különsorsolások nyereményeit, legyen az tárgy-, pénznyeremény vagy a számhúzók nyereménye, illetve kiegészíthetik vele az egyes játékok nyereményalapját.

A Szerencsejáték Zrt. életében továbbra is meghatározó bevételi forrás az ötös és a hatos lottó, valamint a többi számsorsjáték. Tavaly például 138 milliárd forintos forgalom származott ebből a kategóriából. Az elmúlt évben fogadásokból 170 milliárd, sorsjegyek értékesítéséből pedig 77 milliárd forint folyt be.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top