Aktuális

Rendőrök lepték el az 1-es villamos vonalát

Az elmúlt hetekben a villamoson történt incidensektől a drogos rosszullétekig sok minden történt a környéken.

Rég nem látott nyugalom uralkodott csütörtök délelőtt a budapesti Puskás Ferenc Stadion metrómegálló környékén és az 1-es villamos vonalán, ami egyértelműen a kiemelt rendőri jelenlétnek volt köszönhető – írta a Magyar Nemzet.

A lap riportja szerint a stadionoknál láthatóan erődemonstrációt tartottak a rendőrök, több mikrobusznyi egyenruhás vonult ki a helyszínre, nem is lehetett látni egyetlen kábítószertől bódult fiatalt sem, akik az utóbb hónapokban lakhelyüknek tekintették a metrómegálló környékét, és kéregetésükkel, vulgáris beszólásaikkal rendszeresen zaklatták az utasokat. A hírhedt Hős utcai megállóban is rendőrök álltak, ahogy a drogelosztónak nevezett utca bejáratát is egyenruhások őrizték.

A hatalmas rendőri jelenlét a többi között azzal magyarázható, hogy

  • az 1-es villamosról lerúgták az egyik utas kutyáját,
  • vasárnap egy holttestet találtak a stadionoknál,
  • néhány nap leforgása alatt pedig 21 fiatal, köztük egy 15 éves lett rosszul egy pszichoaktív szer miatt a Hungária körút és a Hős utcai környékén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top