Aktuális

22 év fegyházat is kaphat a bicskei gyermekotthon volt igazgatója

Két ember ellen is vádat emelt az ügyészség a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazás ügyében: az intézet vezetője és az egyik ápoló ellen. A volt igazgatóval szemben a vádhatóság végrehajtandó szabadságvesztést kér.

Vádat emelt az ügyészség a Bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon vezetőjével és egyik ápolójával szemben tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt.

A vádirat szerint a gyermekotthon vezetője 2004 és 2016 közötti időben a nevelése, gondozása, felügyelete alatt álló kiskorú sértettekkel a fennálló alá-fölérendeltségi viszonyát kihasználva szexuális cselekményt végzett, több esetben megkísérelte őket szexuális cselekmény végzésére rábírni, erkölcsi, érzelmi fejlődésüket veszélyeztette. A vádlott 10 sértett sérelmére követte el a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket, valamint a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét – írja az ügyészség.

Mint ahogy arról tavaly októberben beszámoltunk, az ügy akkor robbant ki, amikor a bicskei gyermekotthonban évtizedekig zajló gyermekmolesztálás áldozatai nyilatkoztak az RTL Klub Házon kívül című műsorának. Pop Mert Julián 13 éves volt, amikor az iskola egyik dolgozója molesztálni kezdte. A most 22 éves fiú akkor nem mert szólni senkinek sem, magát hibáztatta a történtekért. Egy másik fiút, Illés Leventét nyolc hosszú évig szexuálisan zaklatott a “János bácsiként” említett férfi, akiről az otthon lakói körében nyílt titok volt, hogy a fiatal fiúk a gyengéi.

A cselekményekkel kapcsolatba hozott 56 éves férfi amúgy Bicske díszpolgára, huszonhat évig vezette az intézményt.

Az ügyben a nyomozók legalább 120 tanút hallgattak ki, köztük a 17 sértettet, akiknek egyike lány. Lefoglaltak több számítógépet is, amin főként homoszexuális tartalmú pornográf felvételeket találtak, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon az ügyben 3200 oldalnyi nyomozati irat készült.

A bicskei gyermekotthon szexuális zaklatással vádolt volt vezetője maximum 22,5 év fegyházbüntetést, míg a nevelő legfeljebb 12 éves börtönbüntetést kaphat – számolt be az MTI.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top