Aktuális

Így néz ki az új 1000 forintos – fotó

Az 1000 forintosokat is lecseréli a Magyar Nemzeti Bank. Jövő márciustól fizethetünk a játékpénzre emlékeztető ezressel.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, most az 1000 forintos ok vannak soron. 2017. augusztus 24-től az új 1000 forintosok törvényes fizetőeszközzé válnak. A készpénzforgalomban viszont csak 2018. március 1-től fizethetünk a megújított 1000 forintos címlettel.

A jelenlegi 1000 forintos bankjegyeket 2018. október 31-ig használhatjuk vásárlásaink során, ezt követően az MNB bevonja azokat, így 2018. november 1-től már csak a megújított 1000 forintos bankjegyekkel lehet majd fizetni.

Ilyen lesz az új 1000 forintos - fotó
Forrás: MNB

A bevonási határnapot követően a hitelintézetek és a posta három évig, a jegybank pedig húsz évig – azaz 2038. október 31-ig – díjmentesen váltja át a régi ezreseket azonos címletű törvényes fizetőeszközre.

Az előzőeken túl, ebben az évben még sor kerül a 20 000 forintosok régi változatának bevonására is, 2017. december 31-én. E címlet cseréje rendkívül magas szinten áll, a forgalomban levő 20 000 forintosok 95%-át már a 2015-ben kibocsátott megújított bankjegyek teszik ki.

A régi 10 000 forintosok továbbra is korlátozások nélkül használhatók a készpénzforgalomban, bevonásukról az MNB később hoz döntést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top