Aktuális

Könnyfakasztó pillanatok a Pető Intézet mindennapjaiból

Kőkemény munka, sok-sok küzdelem, rengeteg öröm, szeretet és játék – erről szólnak a hétköznapok a Pető Intézetben. Ha szükséged van négy és fél perc csodára, akkor szívből ajánljuk, hogy nézd meg a most következő videót.

Amikor kislány voltam, a Ménesi úton laktunk. Emlékszem, anyukámmal a Villányi út sarkán lévő közértbe jártunk szinte mindennap, így gyakran láthattam a mozgáskorlátozott gyerekeket játszani a Pető Intézet udvarán. Anyu elmagyarázta, miért járnak azok a velem egykorú kicsik olyan furán, és mesélt arról is, hogy ebben a messze földön híres iskolában a tanítóknak sokkal több dolguk van, a gyerekek pedig sokkal több időt töltenek ott, mint én az elsős kis osztálytársaimmal. Cserébe viszont tényleg olyan a közösség, mint egy igazi családban. Annyit már akkor is megértettem a dologból, hogy a Pető egy nagyon különleges hely, és a falai között igazi csodák történhetnek.

Aztán gimibe is a közelben jártam. Máig megvan az agyamban az a jelenet, amikor egyszer tornaórán az udvaron kosaraztunk éppen, és egyszer csak megpillantottam, ahogy kézen fogva vonult egy petős kis csapat az utcán. Csicseregtek, nevettek, egyszerűen tüneményesek voltak, ahogy háromlábú kis botjaik segítségével igyekeztek szaporázni a lépteiket. Torokszorítóan megható volt a látvány.

A legutóbbi érzelemdús petős élmény idén tavasszal ért. Biztos emlékeztek a 3.a-ra, arra az ötfős osztályra, mely végül megnyerte az ország kedvenc általános iskolai osztálya akciónkat. Nem is tudom, hányszor olvastam el Neményi Marci cikkét róluk. Sokszor. De még most is meghatódom tőle, éppen úgy, ahogy a következő videótól is. Pillanatképek négy és fél percben az ország talán legkülönlegesebb iskolájának történetéből. Nehéz megállni könnyek nélkül.

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top