Aktuális

Megműtötték Burkus Vanesszát, de még mindig kómában van

Augusztus 20-án megműtötték a Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetében Burkus Vanesszát, aki egy hónappal ezelőtt súlyos autóbalesetet szenvedett Bulgáriában. A műtét utáni vizsgálatok során kiderült, hogy a lánynak részleges bénulása van, ám ennél is nagyobb baj, hogy még mindig nem ébredt fel a kómából.

Burkus Vanessza július 19-én szenvedett balesetet Bulgáriában, amikor 160-nal belerohant egy kocsi abba a lerobbant autóba, amelyből Vanessza éppen ki akart szállni. A szegedi lányt az egyik burgaszi kórházba vitték, ám hetekbe telt, míg onnan a kómában fekvő sérült hazaszállítását a szülők és a fogadó szegedi kórház, az egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézete el tudták intézni.

Végül egy kisgéppel szállították haza augusztus 10-én. Ahogy megírtuk, kiderült, hogy a 19 éves lány szervezetét a burgaszi kórházban több baktérium is megfertőzte, emiatt tüdőgyulladás alakult ki nála, amit antibiotikummal kezelnek. Két baktériumra azonban egyelőre nem hatott a kúra, és a magyar orvosok szerint Bulgáriában túl nagy gégemetszést végeztek a lányon, emiatt a nyelőcsöve is megfertőződött. A lányt most az orrán keresztül táplálják.

A Zoom.hu azt írja, hogy Vanesszát augusztus 20-án megműtötték Szegeden, visszaforgatták és rögzítették az elmozdult csigolyákat. A műtét után derült ki, hogy a sérült részlegesen lebénult. Az apa, Burkus Sándor a lapnak azt nyilatkozta, hogy lánya előreláthatólag jobbra és balra nem fogja tudni mozgatni a fejét, ám ennél is nagyobb baj, hogy még mindig nem sikerült felébreszteni őt a kómából. Bár a hazaszállítás óta több CT- és MRI-vizsgálaton is átesett, az, hogy mennyire károsodott a lány agya, továbbra is csak akkor derülhet ki, amikor felébred a kómából.

Legkésőbb két hét múlva az Országos Orvosi Rehabilitációs Központba szállítják Burkus Vanesszát, ahol tovább folytatják a kezelését. Az apa azért, hogy lánya mellett lehessen, már albérletet keres Budapesten.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top