Aktuális

A mai fiatalok az új öregek

Veled is előfordult már, hogy beszóltál édesanyádnak, édesapádnak azért, mert túl sokat ül a tévé előtt? Zúg a háttérben főzéskor, arra alszik el, a műsorújságban pedig előre be vannak karikázva a kötelezően megnézendő programok. Egy élet megy el a tévé előtt. A rossz hír, hogy a mai fiatalok sem jobbak.

Egyre több fiatal fedezi fel magának, hogy otthonról kimozdulni szívás, és semmi sem pótolhatja a kanapé kényelmét és biztonságát. Ráadásul ők maguk is tévéznek, maximum nem úgy, mint a szüleik és a nagyszüleik: ők streamelik a sorozatokat, ráadásul a jelek – valamint a Vice és a New York Post cikkei – szerint az öregeiknél is nagyobb mennyiségben fogyasztják őket. Úgy tartják, hogy a személyes interakció fontossága túlértékelt, és ma már féktelenül bulizni sem annyira menő: az ezredfordulósoknak ráadásul a 75%-a már csak módjával fogyaszt alkoholt, és nem csapja úgy szét magát, mint a korábbi generációk képviselői.

A Post cikke árnyalja is a dolgot. A nagyvárosi fiatalok körében például azért nem annyira menő a kimozdulás, mert az otthon üléssel/fekvéssel szemben bizony elég drága mulatság. Az ismerkedés pedig már egy ideje áttevődött a személyes platformokról a virtuálisakba. Amióta világ a világ, a fiatal generációt mindig azzal vádolták az idősebbek, hogy folyton csak bulizni, berúgni, drogozni, az ellenkező nemmel ismerkedni és szexelni akarnak, ám most úgy fest, ezek a vádak egyre alaptalanabbá válnak. Kimozdulni drága, a sok ember büdös, a zene szar, és amúgy is biztonságosabb odabent. Bezzeg leülni a laptopodhoz, darálni a kedvenc sorozatod epizódjait, hozzá inni a kedvenc, otthoni kávéd, kényelmes ruhában hesszelni és a neten kaját rendelni maga a csúcs, és ha nagy a luxuskodás, még egy üveg bor is előkerülhet. Ha hinni lehet a Vice/Post cikkének, akkor egy kicsit most megváltozott a világ. Mi azért lelkünk mélyén visszasírjuk azokat, akik csak arra vártak, hogy összeverődjenek a haverokkal szombat este, és pasikkal, illetve csajokkal ismerkedjenek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top