nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Érzéstelenítés nélkül operálták az 58 éves beteget – belehalt

A döbbenetes eset még 2013-ban történt Norvégiában: egész mostanáig tartott, mire a helyi hatóságoknak sikerült kideríteniük, hogy mi történt.
NLCafé
f Ajánlom

2013. december 16-án az akkor 15 éves Alexander Kral arra ért haza az iskolából, hogy édesapja, az 58 éves Gabriel Kral súlyos sérülésekkel fekszik a padlón. A kamaszfiú azonnal hívta a mentőket, akik kórházba szállították az eszméletlen férfit. Néhány órával ez után a tromsöi Észak-Norvég Egyetemi Klinika (UNN) orvosai azt közölték a hozzátartozókkal, hogy a férfi életét nem tudták megmenteni.

Az orvosok azt állították, hogy a férfi halálát a súlyos sérülései okozták, ám később kiderült, hogy Gabriel Kral a kórházba érkezését követően még több órát életben volt. Halálához nem a sérülései, hanem súlyos, sorozatos szakmai hibák vezettek – írja a Magyar Nemzet egy norvég regionális lapra hivatkozva.

A több éven át tartó hatósági vizsgálat kiderítette többek között, hogy az 58 éves férfit érzéstelenítés nélkül műtötték meg az orvosok, ráadásul egy csövet a légcsöve helyett először a nyelőcsövébe vezettek. Miközben a kórház igyekezett eltitkolni az esetet, az egyik operáló orvos végül jelentette az ügyet a hatóságoknak.

Megosztás Facebookon