Aktuális

Már nem tart sokáig a kánikula, jön az enyhülés

Pénteken még csak a nyugati határvidéken, a hétvégén másutt is mérséklődik, majd megszűnik a hőség, és változékony, szeles idő várható.

Nyugat felől csak lassan közeledik Magyarország felé az a hullámzó frontrendszer, melynek hidegfrontja a hétvégén véget vet a hét közepére kialakult hőségnek – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az egész országra kiterjedő kiadós csapadék ezúttal viszont nem valószínű, a front megérkezéséig marad a száraz, forró időjárás.

Pénteken még a Dunától keletre napos, száraz idő lesz általában kevés felhővel. A sok napsütés mellett délutántól a Dunántúlon már több lesz a felhő, és szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar. Néhol felhőszakadás, jégeső sem kizárt. A többfelé élénk légmozgás a Dunántúlon és a középső területeken meg is erősödik, zivatarfelhők környezetében viharos széllökésekre is számítani kell.

A legalacsonyabb hőmérséklet többnyire 18-25 fok között alakul, ugyanakkor az Északi-középhegység völgyeiben ennél kissé hűvösebb, míg a vízpartokon, magasabban fekvő helyeken, és a nagyvárosok belvárosi területein enyhébb lehet a hajnal. A legmagasabb hőmérséklet általában 32-38 fok között valószínű, de a nyugati határvidéken 29, 30 fok is lehet.

Szombaton többnyire csak rövid időre süt ki a nap. Szórványosan, majd estétől keleten egyre többfelé várható zápor, zivatar. Ekkor is megerősödik, főként a középső és a nyugati országrészben viharossá fokozódik a szél.

A leghidegebb órákban 15-22 fok lehet. Napközben a Dunántúlon 22-26, másutt 27-32 fokig melegszik a levegő; északkeleten, keleten lesz a legmelegebb.

Vasárnap is nagy területen lesz erős, néhol viharos a szél. Emellett jellemzően több-kevesebb napsütés várható számottevő csapadék nélkül. Keletebbre viszont kezdetben erősen felhős idő várható, délelőtt még többfelé esővel, záporral, majd délutántól szakadozik a felhőzet, ott is egyre kevesebb helyen valószínű csapadék.

A minimum-hőmérséklet 13-18 fok között valószínű. A nappali maximumok várhatóan 21-27 fok között alakulnak; ekkor keleten lesz a hűvösebb – olvasható az előrejelzésben.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top