Aktuális

Röhögve nézte végig egy fuldokló halálát pár betépett kamasz

Még nem tudni, mi lesz azoknak a fiataloknak a büntetése, akik füvezés közben végignézték, ahogyan a szemük előtt megfullad egy ember.

Röhögve nézte végig néhány fiatal azt, ahogyan az orruk előtt belefullad egy ember a tóba. Segíteni eszük ágában sem volt, aggódtak, hogy lebuknak a fűvel.

A vízbe fulladt férfi a 31 éves, floridai Jamel Dunn volt, aki július 9-én összeveszett barátnőjével, majd ruhástól besétált a közeli tóba, amelynek a partján öt tini épp füves cigit szívott. A fiatalok ahelyett hogy segítettek volna a láthatóan bajba került férfin, inkább azt kiabálták neki, hogy ők semmiképp sem fogják kimenteni a vízből.

Aztán Dunn segítségért kiált, ami kisebb ovációt vált ki a fiatalokból, majd elmerül. Egyszer még felbukkan, de a srácok még ekkor sem mozdulnak meg. Aztán már ők is arról tréfálkoznak, hogy a férfi már biztosan megfulladt.

Dunn holttestét három nappal később találták meg a rendőrök a tóban, miután a menyasszonya jelentette az eltűnését, megemlítve az interneten látott bizarr videót egy fuldokló emberről.

Még senki sem tudja, hogy az esetnek milyen következményei lesznek a füvező fiúkra nézve, akik még utána sem jelentették az esetet a rendőrségnek, mert féltek, hogy lebuknak a fűvel.

UPI

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116 123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top