Mentőzés nyitott mellkassal: emberéletekbe kerülhet, hogy nincs elég műszer a magyar kórházakban

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
A Kardiológiai Intézet vezetője állítja: nincs köze a múlt héten elhunyt kislány halálához annak, hogy nyitott mellkassal kellett őt átszállítani egyik kórházból a másikba, mert náluk nincs CT-készülék. Az eszközhiány azonban mindenképp súlyos probléma, hiszen az utaztatás rontja a betegek életesélyeit – ezt erősítették meg mentőszolgálatok munkatársai.
Írta: | 2017. 07. 14. |

Kövess minket!

f Ajánlom

Miért nem kérdezi meg azokat az orvosokat, akik tizenhat-tizenhét órát – mert ennyi volt az első műtét a kicsimnek – állnak a műtő mellett, és miért nem írja föl a kockás papírra, hogy mi kell ahhoz, hogy ezek a csodálatos kis lények, a boldogok, a vidámak, a kedvesek még élni tudjanak? Mi kell hozzá?” – ezt a kirohanást címezte egy gyászoló nagymama Balog Zoltánnak az emberi erőforrások miniszterének azután, hogy elvesztette unokáját. A nagymama nem hibáztatja az orvosokat, sőt köszönetet mondott azért, hogy tizenhat napot küzdöttek a kislány életéért. Korábban szintén a Rádió adásában mesélte el, hogy Lellét július 7-én „nyitott mellkassal” szállították a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetből a szomszédos Heim Pál kórházba, vizsgálatra, merthogy ott volt a legközelebbi CT-készülék.

„Nem ez volt a halál oka”

Az ügy kapcsán rengeteg támadást kapott az Intézet, de fenntartója, valamint az egész magyar egészségügy is. Különösen azután, hogy kiderült: meghalt a kislány.

Az Intézet azóta arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a beteg állapotát nem befolyásolta a kényszerű mozgatás. „A gyerek súlyos szívfejlődési rendellenességgel született, az elmúlt években tíz alkalommal történt szívsebészeti beavatkozás élete megmentéséért” – nyilatkozta Ofner Péter, az intézet főigazgatója. Utolsó műtétekor a gyermek műszívkezelést kapott, és lélegeztetni kellett. Az igen nagy vérzés miatt a mellkast nem zárták vissza. A főigazgató hangsúlyozta: ilyenkor a bőrt összevarrják, csupán a csontos vázrendszert nem kapcsolják össze. „Sem a szállítás alatt, sem azt követően nem történt szövődmény” – tette hozzá Ofner Péter, aki szerint a CT-re szállítás rutinfeladat. „Az, hogy a kardiológiai intézetben van-e CT-berendezés vagy nincs, az a gyermek állapotát, sorsát nem befolyásolta.

Azóta kiderült, hogy másik haláleset is történt: a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáról az intézménytől 80 méterre lévő másik épületébe szállítottak át műtét után CT-vizsgálatra egy beteget, aki a szállítás közben meghalt – írja a Magyar Nemzet.

Vajon mennyibe kerülhet egy CT-készülék egy ország költségvetéséhez képest? És sok más összeghez képest, amit olyan dolgokra költöttek el, amik nem mérhetők egy emberi élethez?

Magyarország legfontosabb szívklinikáján hetente körülbelül nyolc-tíz alkalommal van szükség erre a fajta diagnosztikára – nehéz elhinni, hogy ez ne érne meg ennyi befektetést. Pláne, ha tudjuk, amit a főigazgató az RTL Klubnak elmondott: ilyen esetben rengeteg gép –lélegeztetőgép, infúziós pumpa, keringéstámogató eszköz, olykor műszív – utazik a beteggel együtt, és külön orvosi teamnek kell kísérnie a súlyos szívbeteg gyerekeket egy-egy vizsgálatra.

Valóban kivédhetetlen trauma?!

„A beteg megmozdítása, szállítása fizikai és pszichés tényezők révén kóros szervezeti reakciókat vált ki” – így írják le a „szállítási trauma” fogalmát az egészségügyi tankönyvek, amelyek részletezik is, mi minden hat negatívan egy kritikus állapotú emberre: pozitív és negatív gyorsulás, süllyedés-emelkedés (liftező mozgás), bólintó, ringó mozgás, vibráció. A jelenség kivédhetetlen, legfeljebb a hátrányokat lehet csökkenteni körültekintő és szakszerű mozgatással, szállítással. Ráadásul nemcsak az utazás jelent traumát, hanem a beteg fel-le helyezése is a kocsiról, hordágyról. A vezetés a magyar utakon pedig? Olykor sérülések nélkül is sokkoló.

Képünk illusztráció (Fotó: MTI)
Képünk illusztráció (Fotó: MTI)

Nem is az a lényeg, hogy hány kilométeren át ráznak végig mentőautóval egy súlyos állapotú beteget – mondja egy, korábban az Országos Mentőszolgálatnál, ma már a magán-betegszállításban dolgozó szakember. – Hanem az, hogy egyáltalán kihozzák-e az intézményen kívülre. Ha igen, onnantól az mindenképp trauma számára, szinte mindegy, hogy a szomszéd épületbe vagy egy másik városba viszik. Gondoljuk el, például egy masszív szívelégtelenségnél… vagy ha pang a víz a tüdőben… ha még jól megrázzuk, akár meg is fulladhat az illető. És borzasztó, hogy mennyi ilyen felesleges út van. Felesleges… Persze nem az, mert annak az embernek fontos az a beavatkozás, de ha lenne minden felszerelés kórházon belül, akkor ezekre a pluszutakra egyáltalán nem lenne szükség. De még az sem kell, hogy hiányozzon a műszer. Előfordul, hogy van CT házon belül, csak épp személyzet nincs hozzá, mert délután négy elmúlt, és már más az ügyeletes kórház... Képesek ilyen okból is oda-vissza utaztatni akár egy súlyos állapotú pácienst, amivel persze az esetkocsit is foglalják. Aztán ha meghal valaki a rohammentőben este tízkor, ki mondja meg, hogy szállítás nélkül is így lett volna-e?

Akiket egyáltalán nem volna szabad mozgatni

Ennek ellenére Magyarországon még a legsérülékenyebb „pácienseket”, a koraszülötteket is kénytelenek akár százhúsz kilométerre vinni, egyszerűen azért, mert kevés az országban a gyermeksebészet, és a koraszülött-intenzív osztály, újszülött szívsebészet pedig csak két nagyvárosunkban működik. „Hivatalosan a nagy rizikójú, problémás szüléseknek eleve a nagy centrumok valamelyikében lenne a helyük, ott, ahol van megfelelő újszülött-ellátás – mondja prof. dr. Pintér Sándor, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat vezetője. – A legjobb az volna, ha a koraszülött-ellátó helyiséget csak egy ajtó választaná el a szülőszobától, és lehetőleg semmiféle probléma esetén nem kellene a babákat másik intézetbe, netán másik városba szállítani. Hiszen bármilyen óvatos is a mentő személyzete, bármilyen jók az útviszonyok és kifogástalan a gépkocsi, jó felszereléssel, ez mindig megterhelő esemény egy újszülöttnek.”

Surman Róbert rohamkocsi-vezető korábban elmondta az NLCafénak, hogy a feladatuk messze nem annyi, hogy minél gyorsabban eljussanak A-ból B-be. „Volt olyan eset, hogy Salgótarjánból negyvennel jöttem fel szirénázva az autópályán, mert a baba életfunkciói ötvenes sebességnél változni kezdtek. Nagyon fontos, hogy minél kevesebbet fékezzünk vagy adjunk hirtelen gázt, és persze a gödrökre is oda kell figyelni. A koraszülöttek minden apró változásra különösen érzékenyek, és könnyen kialakulhat náluk egy agyvérzés, ami végzetes lehet.” 

Pintér professzor azt mondja, megérti, ha nem lehet mindenhová mindent telepíteni, de szerinte egy CT- vagy MR-készüléken nem múlhat az ellátás biztonsága. Az általa vezetett mentőszolgálat a második legnagyobb területet látja el az országban. „Évi ezer körüli mentésünk van, és ötvenezer kilométernyi utat teszünk meg” – mondja. Az utaztatás igen komplikált itt is: „Ha a babának nincs spontán légzése, akkor mesterségesen kell azt biztosítani, tartani kell a testhőmérsékletét és általában infúziót kötünk be neki.” A professzor azt mondja, a mentőjük felszerelése rendben van, ám a benzinre és a bérekre már nem elég, amit a központi költségvetéstől kapnak, így nagyon hálásak az 1%-os felajánlásokért, és minden lakossági adományért.

Ami pedig a centrumok felszereltségét illeti, bár az Emberi Erőforrások Minisztériuma arról tájékoztatott, hogy 2010 óta kétszer annyi CT- és MR-készülék van Magyarországon, mint korábban, ez nyilván nem vigasz sem annak, akit mégis éppen ezek hiánya miatt szállítanak, sem az orvosoknak, akik évek óta kérik, hogy telepítsenek végre hozzájuk is a létfontosságú készülékekből.

Címkék: orvos ct mentő
Olvass tovább

Hozzászólások  ( 0 )
blog comments powered by Disqus