nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

“A végén én magam kértem a lányaim intézeti elhelyezését”

Két dolgozó szülő, három gyerek, normális családi élet, saját ház Budapest második kerületében – Ferenc két lánya ilyen indítás után került tinédzserkorban állami gondoskodásba. A törést egy balul sikerült építkezés okozta, ahonnan anyagilag egyre lejjebb csúszott a család, a gyerekek intézetbe kerültek. Bár a gyermekvédelem sokat foglalkozott a családdal, a két kamaszlány devianciába csúszását nem tudta megakadályozni. A történetet az apa meséli el. Az SOS Gyermekfalvak cikke.
Mártonffy Zsuzsa
f Ajánlom

Hány évesek most a gyerekei?

A nagy fiam 29 éves, ő egy korábbi kapcsolatomból van. Detti 21, Anett 19, Marci pedig 17 éves. Minden rendben is ment, az építkezésig. Én örököltem egy százéves vályogházat Hidegkúton, már elég veszélyes volt, fel kellett újítani, tetőtér-beépítésre gondoltam. Sajnos egy szélhámos kivitelező karjaiba kerültünk. Ő mondta, hogy 20 millió a terv, de nekünk csak 7 milliónk volt. Rávágta, hogy abból is meg lehet csinálni, sok saját munkával. Mi utolsó pillanatig benn laktunk, aztán nyárra vettem egy alpesi sátrat meg négy sörsátrat a holminknak, és abban laktunk az udvaron, hogy majd őszre kész lesz. Aztán elfogyott a pénz, anyám megtakarítását is felszívtuk, és ott állt a ház födém nélkül, nem volt tető, a kivitelező meglépett. Az építkezés elakadt, szeptemberben még a sátorban laktunk. A gyermekvédelmis kiszállt, és ultimátumot adott, hogy ha nem találunk albérletet, akkor egy hét múlva kiemeli a gyerekeket a családból.

Tudom, hogy nehéz kívülről látni, de a sátortól eltekintve jó dolguk volt a gyerekeknek?

Igen. Rendesen jártak iskolába, szerettük egymást, a feleségemmel mindketten dolgoztunk. Autógépész üzemmérnök a végzettségem, de a szakmámban keveset dolgoztam, építkezéseket, kertészeti munkákat, takarításokat vállaltam. Nem voltunk gazdagok, de addig megéltünk, az építkezés vitte félre a dolgot. Akkor szereztünk albérletet, de a gyermekvédelem innentől már figyelt ránk. Először egy ismerős házába mehettünk szívességből, de csak fél évre, aztán menni kellett egy másikba, de ott a főbérlő sokat ivott, nem volt beszámítható, és hó közben felemelte az albérleti díjat.

Akkor béreltem egy 6,5 méteres öltözőkonténert, lerakattam a telekre, ott volt villany, víz, gondoltam, odaköltözünk. Szépen berendeztem, bekötöttem a vizet, csináltam fürdőszobát, konyhát, de a gyermekvédelem kijött, és nem fogadta el, azt mondták, a gyerekek nem lakhatnak konténerben. A gyermekvédelem segítségével akkor beköltözhettünk a helyi cserkészház tanári szobájába egy évre. Az a szoba kisebb volt, mint a konténer, a konyhán a biztonsági őrökkel, a mosdókon a cserkészekkel osztoztunk, de az önkormányzat szerint sokkal jobb a gyerekeknek.

Egy évig maradhattunk ott, és arra jutott az önkormányzat utána, hogy vegyék védelembe a gyerekeket. Ugyan nem voltak meg ennek az ismérvei, de azt javasolták, hogy kollégiumban helyezzük el őket. A második kerületben a Tapolcsányi utcában van egy nagyon jó kollégium, és ha az utcáról bemegyünk, akkor nem fogják felvenni őket, de ha védelemben vannak, akkor kötelező. Belementünk. Mindig süllyedtünk lefelé.

Ekkor tíz év körül voltak a gyerekek?

Igen, Marci nyolc körül, a lányok tíz felett. A lányok jól megtalálták a helyüket, össze is haverkodtak, de ez már az intézet előszobája volt.

Keveset látták a gyerekeket.

Hétvégére hazajöttek, hétköznap is bementem látogatóba. De én előtte is keveset láttam őket, mert sokat dolgoztam. Eszti meg szívesen volt a munkahelyén, túlórázott, és a barátaival is bent maradt beszélgetni.

Más is történt?

Biztos. Mikor elindult az építkezés, előfordult, hogy két-három hétre eltűnt.

És ön ezt tűrte?

Én ismertem őt, gondoltam, ha ilyen szabadságot kap, akkor nincs miért elmennie. Ez elég sokáig be is jött, mert 17 évet éltünk együtt. Aztán jött egy időszak, mikor menni akart, összejött egy hatvanéves biztonsági őrrel, oda is költözött hozzá Óbudára egy panelba. Akkor a gyerekek beköltöztek a Tapolcsányiba, a lányok jól vették, de Marcit nagyon megviselte.

Eszti hogy vette?

Neki ez jó dolog volt, akkor már külön élt, tudta élni az életét, és még a családi pótlékot is kapta, mert ez nem intézet volt. Marci nagyon rosszul bírta a kollégiumot, az intézmény pszichológusával megbeszéltük, hogy szerdánként legyen nálam. Úgy voltam vele, akkor kedden már várja, hogy szerdán jöhet haza, csütörtökön megint benn van, de másnap jöhet haza, ez megtöri a hosszú hetet. Nagyon jól haladtunk, de pár hónap múlva jött egy új pszichológus és leállította a dolgot, visszaállt a hétvégi hazajövés. Ettől Marci megint megzakkant, nem figyelt az órán, zavarta a többieket, innentől semmit nem haladt az iskolában, halálvágya volt, elkezdte bántani a gyerekeket.

Akkor én írtam a kollégium vezetésének egy levelet, hogy a gyerek teljesen bezárkózott, ebből tragédia is lehet, én nem tudok mit tenni, de ha ez bekövetkezik, vállalják ők a felelősséget, és engedélyezzék, hogy a médiában ezt én lehozzam. Ennek a levélnek az lett a következménye, hogy másnap reggel bevitték a gyerekeket az Alföldi utcai befogadó otthonba, mert én megőrültem, az anyuka meg nem elérhető. Addigra a Esztinek volt albérlete, ezt anyagilag támogattam is, és oda ki tudta őket hozni, egy hónapot töltöttek az Alföldi utcában. De az az egy hónap elég volt arra, hogy tönkretegyék őket. Az ottani gyerekek teljesen elvitték őket rossz irányba. Előfordul, hogy bedrogozott gyerekeket visznek be éjjel, akik még ki se tisztultak, és a többiek az ő ordításukat hallgatják. Ekkor voltak a lányok 12-13 évesek.

A kollégiumba visszakerültek?

Nem, az anyjuk kétszobás albérletében helyezték el őket. Ott párhónapot töltöttek, de már elkezdtek bandázni, tartották a kapcsolatot az Alföldiben megismert gyerekekkel, elkezdtek járni terekre. Még hazamentek, de egyre később. Anett, a fiatalabb lány az anyjával is minősíthetetlen volt, egyszer Eszti felhívott, hogy kivágja a hetedikről, egy napom van elvinni a gyereket. Az öreggel, a feleségem új élettársával is állandóan veszekedtek. Akkor Eszti kipaterolta a kislányomat, és vele mindhárom gyerek átjött hozzám a konténerbe.

De ez nem volt legális.

Nem, de akármeddig maradhattak volna, ha betartják a szabályokat. De a lányaim már nem tudtak megállni. Én minden reggel elindítottam a gyerekeket az iskolába, de a lányok csavarogtak, Anett már 50 órát hiányzott, hivatalból feljelentették az önkormányzatnál. Akkor először Esztit rendelték be, ő gyorsan átpaterolta hozzám a felelősséget. Akkor már én sem tudtam mást tenni, mint kérni az intézeti elhelyezésüket.

Albérlet nem jött szóba?

Nem tudtam volna fizetni. A telket ki tudtam fizetni, a rezsi nagyon sok volt, de abban kaptam segítséget az önkormányzattól, a bérleti díjban nem tudtak volna. A fiú nálam maradt, a két lány visszakerült az Alföldibe. Akkor 13 és 15 évesek voltak a lányaim. Én mindig mondtam nekik, hogy mit kéne csinálni, és mi lehet a következmény. Sokat csavarogtak addig is, volt, hogy hétvégére elmentek srácokhoz és nem jöttek haza.

Miből éltek ilyenkor a lányok?

Gondolom, kéregettek.

Fiúztak is?

Igen, Anett már 12 éves korától ott maradt éjszakára a fiúkkal. Aztán Dettinek volt két abortusza az intézeti időben, legalábbis ennyiről tudok, mert akkor még kiskorú volt. Én sajnáltam őket, de elmondtam, hogy ebből nagy probléma lehet. Pont ezért lányintézetbe kerültek. Az elhelyezési tárgyaláson két intézmény lett volna versenyben, de én azt javasoltam, ahol nem élnek fiúk. Az Acsády utca egy jó intézet volt, nagyon jó nevelőt kaptak, tyúkanyó típusút, a gyerekek szerettek. Anett jól érezte volna magát benn, ha kijárhatott volna, mint egy lakásból, de ez egy intézet volt. Sokat szökdöstek. Nem is kaptak életkezdési támogatást, mikor nagykorúak lettek, szökésben levőknek nem jár.

Sikerült az intézetnek megnevelnie a lányokat?

Nem, mindenhol csak rosszabb lett. Biztos lehetett volna őket normális irányba vinni, de az intézet elvadította őket, csak arra jó, hogy nem máshol kallódnak, hanem ott. Akkor a Klebelsberg már nem bírta Anettet, az egy elit iskola volt. Tudtam, hogy normál iskolába nem mehet, a gyerek tele volt piercinggel, festette magát, visszabeszélt. Szereztem egy nagyon jó iskolát, ahol Anett rengeteget fejlődött, ez a Tüskevár alapítványi iskola volt. A Tüskevárba először nem akarták felvenni, hogy tele vannak, aztán egyszer elvittem Anettet, és neki olyan a kisugárzása, hogy egyből felvették.

Az intézetben mennyi időt töltöttek a lányok?

Detti 18 évesen került ki, de akkor már majd egy éve szökésben volt, csak elérte a nagykorúságot. Két évet volt benn. Anettet fél évvel a nagykorúság előtt ki tudtam hozni hivatalosan, ő is sokat szökdösött, talán három évet töltött benn.

Akkor már elfogadták a konténert?

Akkor már nem akadékoskodtak, mert úgyis mindig szökésben volt, visszavitték, megint kijött, úgyis nálam lakott, és már csak fél éve volt a nagykorúságig. Belementek.

Milyen volt az intézet?

Az Acsádyban rajtuk kívül mindenki cigány volt, a lányaim nagyon toleránsan tudtak közeledni, sok barátjuk volt. De hiába volt meg a lányaimnak az intézeti stílusa, a többi gyerek még elvontabb volt, ők olyan helyről jöttek, ahol semmit nem kaptak a családtól. Barátkoztak velük, de volt háború is, sokszor a kaja miatt, nem volt már jó az ellátás, mikor benn voltak.

Mit csinálnak most a gyerekei?

Marci most kezd rendbe jönni, ő teljesen tönkrement pszichésen. Velem lakik, de már neki is van barátnője. Ő nem deviáns, inkább pszichésen volt befordult, nem úgy, mint a lányok. Szereztem neki egy speciális iskolát, mert normál iskolába ő nem tudott volna járni, sok fejlesztést kapott, és végre megmozdult.

Detti, a nagyobbik lányom most kicsit lehiggadt, harmadik éve együtt van egy sráccal, vidéken él. Ha ír, hogy nincs mit enni, akkor küldök nekik egy kis pénzt. Ő elég sokat dolgozik, mert a barátja művész, nem szeret dolgozni, viszont drogozik. Befejezte az általánost és elkezdett egy ruházati eladói iskolát, de fél év után abbahagyta.

Anett most áll érettségi előtt. Van egy barátja három éve, akit előállítottak tavaly nyáron, és előzetesbe került. Közben a srácnak elárverezték a lakását. Anettet bízta meg az ügy intézésével, az ő bankszámlájára érkezett meg a 9 millió forint, abból egyet rögtön elköltött, és kétmilliót meg odaadott az új barátjának, mert már nem érdekli a régi fiú. Én két hónapja nem láttam Anettet, a telefont nem veszi fel, nem tudom, hol van. Az én nevemen van a telefonja, lekértem a híváslistáját. Hat hete nem volt forgalom a telefonján.

Anett jó tanuló volt?

Rengeteget hiányzott, de a tanára azt mondta, amit meg akar tanulni, azt megtanulja. Decemberig bejárt iskolába, a srác még a sittről is felhívta minden reggel, hogy felkeljen és beérjen. Mondta is az igazgató, hogy senki mással nem csinálta volna meg, hogy lejelenti érettségire, bíztak benne, hogy megcsinálja. Most voltam az utolsó szülői értekezleten, mikor Anett már nem volt meg, adtam egy búcsúfényképet, és most is mondta az igazgató, hogy az utolsó táborba még elviszik, ha előkerül.

Anettel nehéz volt mindig, nagyon indulatos. Befizettem Marcit ebédre az iskolába, és ez kiderült. Anett elmondott mindenféle szemétládának, hogy neki nem fizetem az ebédet. Pedig a pénzt, amit Marcira költök, ő is megkapta, csak más formában, mivel hetente egyszer ment be suliba, nem fizettem be a menzára, viszont a telefonját álltam. Anett nekiugrott anyámnak is egy pillanat alatt, bárkit elküldött a francba, ha úgy érezte, a másik hátrányt okoz neki. 

Akkor most Anett lelépett a fiú pénzével és új életet kezd valahol?

Ez a jobbik változat. Ki is nyírhatták a pénz miatt. Vagy túladagolta magát… Ennyi pénzből már azt vesz meg, amit akar, eddig füveztek meg egyszerűbb drogokat használtak a fiújával. Most kiderült, hogy nem járt le a pártfogói felügyelete, mert volt egy előző balhéja. A volt barátja fel akarta jelenteni, börtönbe juttatni, mert ellopta a pénzét, de közben még mindig szerelmes Anettbe. Most Anettet keresi a pártfogó hivatalból, ez már rendőrségi keresés, a srác is keresi a haverokon keresztül, én is. Lehet, azért nem hív, hogy ne akadjanak nyomára. Bárcsak ez lenne, hogy él, és ezért nem hív.

Ön hogy érzi most magát?

Én már elgyászoltam őt öt évvel ezelőtt, mikor először eltűnt.

 

Több hasonló történetet is olvashattok a gyermekvédelemről az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon.
 

További cikkek az SOS Gyermekfalvaktól az NLCafén:

 

Olvass tovább

{PostTitle}

Megosztás Facebookon