Aktuális

Bezár az érettségikkel trükköző iskola

Szeptembertől felfüggeszti oktatási tevékenységét a Paulay Alapítványi Középiskola, ahol az ellenőrzések súlyos visszaéléseket tártak fel az érettségikkel kapcsolatban.

A budapesti Paulay Alapítványi Középiskola igazgatója, Juhász Géza László a Facebookon közölte, hogy az iskola szeptembertől bezár, a 2017/2018-as tanévtől felfüggeszti oktatási tevékenységét – vette észre a Hvg.hu.

Az igazgató azt írja, hogy a működés szüneteltetésére külső körülmények miatt kényszerült az iskola, a tanulóknak pedig augusztus 31-ig új intézményt kell keresniük. Hozzátette, a diákok a nyári ügyelet során átvehetik a dokumentumaikat, az iskola pedig lehetőségeihez mérten igyekszik mindenkinek segíteni.

Budapest Főváros Kormányhivatala már 2016-ban is súlyos visszaéléseket tárt fel az érettségikkel és a tanulók osztályozó vizsgáival kapcsolatban. A többnyire felnőttoktatást végző intézmény érettségivizsga-szervezési jogát visszavonták, és az érettségi rendjét is szigorították.

Ennek ellenére pár napja 80 diák írásbeli érettségi eredményét semmisítette meg az Oktatási Hivatal, és a tanulók szóbeli vizsgát sem tehettek, mert a gyanú szerint hamisak voltak a bizonyítványaik.

A kiálított bizonyítványok szerint az érintett tanulók a középiskolai 9–10. évfolyamokat egy olyan – korábban megszűnt – iskolában végezték, amelybe a Köznevelési Információs Rendszer adatai szerint nem is jártak, sőt, az iskolának nem is volt engedélye középiskolai közismereti oktatásra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top