Aktuális

Magyar rendszámú autó balesetezett Romániában, négyen meghaltak

Egy magyar rendszámú személygépkocsinak mind a négy utasa életét vesztette hétfőn Romániában, amikor a járművük frontálisan ütközött egy román rendszámú terepjáróval, utóbbi vezetőjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A Szatmar.ro portál szerint a baleset Sárközújlak (Livada) Avasújváros (Negresti Oas) felőli kijáratánál történt hétfőn. A helyszínen életét vesztette a magyar rendszámú gépkocsi 34 éves vezetője, egy Sárközújlakról származó, Magyarországon élő nő, illetve az ő 43 éves nővére, valamint utóbbinak a 18 éves fia.

A gépkocsivezető 5 éves kisfiának a baleset után még volt pulzusa, de nem sokkal később belehalt sérüléseibe, a helyszínre érkezett rohammentősök nem tudták újraéleszteni.

A Szatmar.ro információi szerint a család a kányaházi tónál volt fürödni délelőtt, onnan igyekeztek hazafelé, hogy le tudják fektetni a kisfiút.

A másik, Beszterce-Naszód megyei rendszámú autót egy 21 éves szamosdarai (Dara) fiatalember vezette, őt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A Szatmár megyei rendőrség hétfő esti közleménye szerint a fiatalember vélhetően gyorshajtás miatt elveszítette uralmát saját gépkocsija fölött, átsodródott a szembejövő sávba, és összeütközött a magyarországi rendszámú személygépkocsival.

A helyszíni vizsgálatok alapján a 21 éves férfi nem volt ittas állapotban.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top