Aktuális

Beismerte tettét a kollégáit mérgező pécsi ápolónő

Vizsgálni fogják többek között azt is, hogy a pécsi ápolónő beszámítható-e.

Ahogy azt mi is megírtuk, egy 30 éves pécsi ápolónő több esetben mérgező hatású anyagot tett az osztályán dolgozó munkatársainak a kávéjába vagy teájába, akik ettől rosszul lettek, és orvosi ellátásra szorultak. A nőt súlyos testi sértés miatt vették őrizetbe.

A Magyar Nemzet megtudta: az ápolónő részletes beismerő vallomást tett, ugyanakkor nem indokolta meg tettét.

Egerszegi Zoltán, az ápolónő kirendelt védője a lapnak úgy nyilatkozott: az eljárás során igazságügyi orvos szakértő vizsgálja majd, hogy az ápolónő beszámítható-e. Azt is vizsgálják továbbá, hogy a nő, aki hosszú ideje dolgozott már az egészségügyben, korábbi munkahelyein is mérgezte-e kollégáit. Azt ugyanakkor már kizárták, hogy a PTE KK neurorehabilitációs osztályán a dolgozókon kívül mások is ittak volna a mérgezett italokból.

Az ügyészség kezdeményezte a nő előzetes letartóztatását, ám a bíróság csak lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a nővel szemben. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top