Aktuális

Dózsa György úti baleset: ezért nem volt jogsija a sofőrnek

Több mint 18 közlekedési büntetőpontot gyűjtött össze korábban a Dózsa György úti balesetben a Mercedest vezető sofőr. Ezért vonták be a jogosítványát még a tragédia előtt.

Pár napja már kiderült, hogy a Dózsa György úti balesetben a fehér Mercedest vezető M. Richárdnak nem volt jogosítványa. Most viszont az Átlátszó annak járt utána, miért nem vezethetett volna a férfi.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, hogy a férfi közlekedési büntetőpontjainak száma elérte a 18-at, így “vezetői jogosultsága a baleset idején szünetelt”. Ezért a jogosítványát a kormányhivatal bevonta.

A két halálos áldozattal járó baleset után M. Richárdot már egy fekete Mercedes kabrió volánja mögött látták. A II. kerületben előállították, ahol “eltiltás hatálya alatt történt járművezetés” miatt kilencvenezer forintos pénzbírságot szabtak ki rá, majd elengedték.

Az Átlátszónak egy neve elhallgatását kérő volt rendőr parancsnok azt mondta: mivel a szerencsétlenség idején be volt vonva a férfi jogosítványa, a következő alkalomnál szigorúbban ítélhették volna meg a helyzetet a járőrök. Akár közbiztonsági őrizetbe is vehették vagy bíróság elé is állíthatták volna. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top