Aktuális

Egyre több pénzt hajtanak be rajtunk

Félmilliónál is több pénzbehajtási eljárás indulhat idén.

A tavalyihoz hasonlóan várhatóan idén is félmilliónál több pénzbehajtást kezdeményeznek a hitelezők adósaik ellen. Ezt a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke nyilatkozta a hétfői Magyar Időkben. Tóth Ádám elmondta: az eljárások nagyjából kétharmadát a közműcégek és a telekommunikációs társaságok kezdeményezték az idén is. Ezek mellett bőven akadnak parkolási büntetések és bliccelések miatt indult eljárások is.

Egyre több pénzt hajtanak be rajtunk

Külön kitért a cégek közötti elszámolási vitákra. Míg szerinte a válság utáni időszakban eltűntek az efféle ügyek, mára megváltozott a helyzet, gyakoribbak lettek a kifizetetlen munkák miatt indított eljárások. Furcsa módon a pénzbehajtások számának emelkedése megfelelő gazdasági viszonyok között a fellendülés jele is lehet – magyarázta a kamarai vezető. Követelés ugyanis csak akkor van, ha a vállalkozások és a magánszemélyek szerződéseket kötnek, megrendeléseket adnak és kötelezettségeket vállalnak. Az ügyletek számának emelkedése pedig szükségképpen magával hozza a szerződésszegések számának növekedését is. 

Míg 2015-ben nagyjából 460 ezer eljárás kezdődött, 2016-ban hatvanezerrel nőtt az ügyek száma, vagyis havonta átlagosan ötezerrel több igény futott be a közjegyzőkhöz. Azért hozzájuk, mert a hitelezők a hivatalos személyektől kérhetik a követelés hatósági beszedésének megindításához szükséges fizetési meghagyás kiállítását. A részadatok alapján úgy fest, hogy a lendület idén is kitart: az első öt hónap több mint kétszázezer új eljárást hozott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top