nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Apák napja: te jobban érzed magad tőle?

Június harmadik vasárnapja, a legújabb USA-import az éves ünnepnaptárban, amikor is az apák köszöntésére jövünk össze. Manapság leginkább az együttlét fontosságáról szól, azaz közös programokkal: evéssel, kirándulással, társasozással, és persze ajándékozással telik sokaknál. A legelső, nem hivatalos apák napját viszont egészen más indíttatásból: gyászmise formájában tartották.
Hegedüs Róbert
f Ajánlom

1908. július 5-én a helyi metodista templom vasárnapi szertartására gyűltek össze az emberek az amerikai Nyugat-Virginiában. Az ott történt, végzetes bányarobbanásban elhunyt háromszázhatvankét szénbányászra, a közösség apáira emlékeztek. Az áldozatok többsége külföldi munkás volt, köztük ötvenkét magyar férfi. A korabeli feljegyzések szerint közel ezer gyerek maradt félárván: a szervezők erre a drámai tényre igyekeztek felhívni a közvélemény figyelmét, mondván: addig becsüljük meg az apákat, amíg köztünk vannak. 

Jobb a kettő, mint az egy

A családért akár az életét is feláldozó hős apa képe későbbi háborús időkben újra és újra az ünnep tartozéka lett, illetve az aránytalan munkamegosztás miatt még békeidőben is többnyire az apa távollétében zajlott a megemlékezés.

A véletlen játékának köszönhetően, az előzőtől teljesen független kezdeményezésre, ugyanabban az évben tartották az első feljegyzett anyák napját is. A helyszín (egy nagyáruház Philadelphiában) és az ünneplés módja (ajándéktárgyak vására) sokkal nagyobb médiafigyelmet kapott, és azonnal megragadta az újságolvasók fantáziáját, így az édesanyák hivatalos ünneplése hamarabb terjedt el Amerika-szerte. A következő évtizedekben több kezdeményezés indult, hogy a két ünnep összevonásából megszülethessen az egységes szülők napja, ám ezt végül a nagy gazdasági világválság pénzszűkében vergődő kereskedői megvétózták; sőt még nagyobb hírverést csaptak mindkét ünnepnapnak, hogy végül azokból dupla bevételre tehessenek szert. Az apák napja így lassan behozta a kezdeti lemaradást, egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, és 1972-re minden amerikai államban ünnepnappá nyilvánították.

Képünk illusztráció - Részlet a Made in Hollywood című filmből
Képünk illusztráció – Részlet a Made in Hollywood című filmből

Egy romantikus kézisúlyzó?

A rövid történeti áttekintés talán segít megvilágítani, milyen hatalmas változás ment végbe az apa szerepének megítélésében. Ennek egyik legfeltűnőbb jele, hogy az apák napjának tulajdonképpen nincsenek kialakult hagyományai. Virágcsokrot vagy masniba tekert csokoládét adni és verses köszöntéssel készülni sokaknál továbbra is fura lenne, míg a tipikusan férfias ajándékok (sport- és irodaszerek, ruházati kiegészítők) nem fejeznek ki elég érzelmet ugyebár. Korábban szokás volt levelet írni az apának, ami a háborús évek szétszakított családjaira vezethető vissza. De egy olyan korban, amikor az apakép nem az anya meséiből áll össze, hanem apa és gyermek (jó esetben) egyre több időt tölt együtt, a levélírás gesztusa, bármilyen romantikus is, lassan értelmét veszti. Marad a rögtönzés. Még csak abban sincs megegyezés, hogy egyáltalán ünnepeljük-e ezt a napot.

Az apaság másik új kihívása, hogy a megnövekedett időt, amit a gyerekünkkel töltünk, végül is hogyan, mire használjuk fel. Miközben az anyák küzdelme továbbra is az, hogy miképp vezessék be a munkát a gyereknevelés mellé, addig az apák feladványa az lett, hogy a gyereknevelésből hogyan vegyék ki a részüket a napi munkába járás mellett. Idősebb nőrokonoktól hallom, hogy az ő idejükben nem volt elvárás a férfitól, hogy ügyes legyen a konyhában, talán még furcsállták is, ha az volt. Főzni tudni ma nyilvánvalóan pluszpont – ahogy sokak fejében a játszótérre járás, a babaruhák válogatása vagy a védőnővel való kapcsolattartás is az (holott inkább természetesnek kéne lennie). A férfiak jelentős része feszeng ilyenkor, mert egyrészt ügyetlenül viselkedik, hiszen saját apját nem látta hasonló helyzetekben, másrészt szorong, hogyan egyeztesse az új tennivalókat a pénzkeresés és ügyintézés folyamatos kényszerével.

Ha az előírásszerű kortárs apaképet keressük, kattintsunk rá az amerikai Rólunk szól (This is Us) sorozatra, amelyben jó kiállású, naponta sportoló, munkájukban sikeres, jól kereső, a ház körül mindent elintéző, különféle hobbikat mesterien űző, a régi barátságokat megtartó, szülői értekezletre és a gyerekek edzéseire rendszeresen eljáró, vicces, romantikus, elmélyült beszélgetésekre nyitott, az élet megannyi területén képességes, kreatív, és lényegében mindenre időt és megoldást találó szuperférfiakat látunk. Aztán döntsük el, hogy ez a minta mennyire szól rólunk. Könnyen előfordulhat, hogy sok (férfi) néző arra a következtetésre jut, hogy ő inkább csak nézné ezt, mert szórakoztató, de saját magának ez a tökély úgysem menne. Erre születni kell. Lásd profi sport- és tehetségkutatók. A családalapítás is kezd olyan megaprodukciónak látszani, ami csak különleges adottságokkal vihető sikerre. Nem az élet természetes velejárója, hanem cirkuszi mutatvány.

Képünk illusztráció - Részlet a Made in Hollywood című filmből
Képünk illusztráció – Részlet a Made in Hollywood című filmből

Na, de kinek kell egy gyerek egyáltalán?!

És akkor ott van még a Katona József Színház pici stúdiójában bemutatott zseniális kétszereplős darab, a Lélegezz, amiben a Nagy Ervin és Pálos Hanna játszotta karakterek azokat a kockázatokat és nehézségeket veszik sorra, amiket divat lett gyerekvállalás előtt mérlegelni. Hogy mi lesz a szabadidőmmel. Hogy mi lesz az alakommal. Hogy akkor egy életre összekötjük magunkat. Hogy akkor jobban be kell osztanunk a pénzt. Hogy akkor mégsem kezdünk új életet külföldön. Hogy nem ihatok alkoholt. Hogy majd nem tudom kialudni magam. Hogy mindenki jön majd a tanácsaival. Hogy mindenki jobban fogja tudni, hogy mit kell csinálni. Hogy mindig az lesz, amit ő akar. Hogy követelőző és telhetetlen lesz. Hogy eleinte szüntelenül gyerekdalokat kell hallgatnom. Hogy később egy szemtelen kamasz fog beszólogatni. Hogy lenéz, és kritizál. Hogy végül magamra hagy. Hogy akkor már öreg leszek megvalósítani az álmaimat. Hogy rááldozom az egész életemet. Hogy felelőtlen ezekben a zűrzavaros időkben szülni. Hogy hozzájárulunk a föld túlnépesedéséhez. Hogy az emberiség történetének vége felé sodródunk. Hogy semmi értelme az egésznek… Hogy, hogy nem, a darab végére szerencsére meghozzák a döntést. Méghozzá tagadhatatlanul 21. századi módszerrel, amennyiben a hagyományosan férfi és női kérdéseket együtt, egymásnak teszik fel.

Az apák napja lehetne azoknak a bátraknak az ünnepe, akik nem adják meg magukat az új kulturális és társadalmi fenyegetéseknek, a kishitűségnek, hanem kíváncsian, felkészülten, felesleges görcsök nélkül, ugyanakkor a hibázás elkerülhetetlenségének tudatában vágnak bele egy kétségkívül nehéz és valóban egész életre szóló feladatba, ami nagy eséllyel egy semmihez sem fogható felfedezőút lesz. Életük kalandja: évi egy képeslapnál komolyabb elismerésre méltó vállalás. Sem szénbányába, sem háborúba nem kell menni ahhoz, hogy mindennapi hősökké váljunk. Sem sorozathőssé, sem címlapsztárrá nem kell válni ahhoz, hogy boldogok legyünk a szülői szerepben. Figyeljük magunkat, a párunkat és főleg a gyereket. Vegyünk részt. A többit naponta tanuljuk.

 

Megosztás Facebookon