nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

A bukás mindig egy tünet, jelzés, hogy valami baj van

Itt a tanév vége, az utolsó felmérőket, dolgozatokat írják a diákok. Akiknél rezeg a léc, hogy meglesz-e az elégséges, még hajrázhatnak. Ha nem sikerül az utolsó néhány témazáró, nincs már lehetőség a javításra, akinek elúszott a kettes év közben, arra bukás vár. Az év végi elégtelen után jöhet egy pótvizsga, ami jó esetben sikeres, de fordulhatnak úgy a dolgok, hogy évismétlés lesz belőle. A bukás mögött azonban több ok is meghúzódhat.
Papp Noémi
f Ajánlom

“Ha a bukásra gondolunk, akkor az a tanár és a diák közös, kölcsönös kudarca – jellemzi a jelenséget Valachiné Geréb Zsuzsanna pszichológus. – Nem lehet, hogy valaki egy éven vagy féléven át úgy teljesítsen, hogy csak lefelé menjen. Ha ez egy jó intellektusú gyerekkel történik, akkor

a bukás tünet, amire fel kell figyelni. Jelzés, hogy valami baj van.

Ha nem tanul semmit, egy jó képességű akkor is minimum kettesre, hármasra ki kell hogy hozza magát. Persze előfordulhat, hogy az osztályzásba belekerülnek olyan elemek, amelyek nem is a tudásra vonatkoznak: a felszerelés hiánya – és már jön is egy egyes. Nincs készen a házi feladat – egyes. És a sok egyesből nem lehet görbülő jegy. Más eset, ha a gyereknek nincs meg a megfelelő intellektusa – tanulási nehézségei vannak, képtelen figyelni az órán, akkor az megint egy másik jelenség. De ott sem valószínű, hogy a bukás lesz a megoldás, a többszörös bukás, mert ugyanúgy nem tudja majd venni az akadályokat. A harmadik, amikor egy adott tantárgyból állnak sokan bukásra, senki sem figyel, senki sem teljesít. Ez már akár szocializációs jelenség is lehet. Jelezheti, hogy gond van a csoportnormákkal. Ilyenkor érdemes az iskolapszichológus segítségét kérni, aki hospitálhat az órákon, megnézheti, mi történik, mi lehet a probléma hátterében.”

Elcsípett egy beszélgetést, amiből rájött, hogy évet kell ismételnie

“Az osztályomba novemberben került egy kisfiú – meséli egy vidéki alsós tanítónő. – Családmentés történt, az apuka elől menekült vidékre az anyuka és Ábel. Pszichésen teljesen ki volt készülve a gyerek, az órán nem tudott figyelni, óriási volt a lemaradása. Márciusban még mindig nem ismerte a betűket. Mindent megtettem, de nem haladt az anyaggal.

Egy délután az anyukájával beszélgettem, elmondtam, hogy akárhogy is szeretném, nem fogom tudni másodikba engedni. Olvasás, írás – az alapok nélkül nem fog neki menni. Ábel pedig meghallotta. Nem is vettük észre. Nem szólt egy szót sem, de attól fogva megtáltosodott. Külön feladatokat kért, intenzíven figyelt, igyekezett. Én még több figyelmet szenteltem neki, differenciáltan foglalkoztam vele. A padtársa is jobban figyelt rá, mert ő külön megkérte rá. Májusban folyékonyan olvasott.

Képünk illusztráció (Fotó: MTI)
Képünk illusztráció (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Olyan volt, mint egy csoda – amikor meghallottam, elsírtam magam. Ha nem így történik, nem engedhettem volna tovább – de a gyerek összetört volna. Én is tudtam. Új közösség, újra ugyanaz, abból a problémából sem tudott volna kiszabadulni, ami elől a család menekült, hiszen ez a kudarc erre emlékeztette volna. Most már harmadikos, kitűnő tanuló. Nemrég mondta el, hogy akkor kihallgatta a beszélgetésünket, és annyira szeretett volna velünk maradni, hogy mindent megtett érte. Akkor épp csak hét éves múlt, mégis kezébe vette a sorsát.”

A bukás második esély?

“A bukást sosem esélynek tartják – magyarázza a pszichológus Valachiné Geréb Zsuzsanna. –  Sem a szülő, sem a gyerek.

A bukás, az maga a büntetés.

Mert második esélyt akár év közben is lehetne adni: tartson a gyerek kiselőadást, szorgalmit készíthessen, irányított felelésben legyen része. A sok rossz jegyet mindig lehet valamivel kompenzálni. Aki akar, segít. Aki akar, az pedig teljesít. Ha viszont nem tud, nem lehet, akkor meg kell vizsgálni az okokat. Mi történik a gyerekkel otthon? Hol van a szülő szerepe a bukásban?

Ha egy gyerek rendszeresen ziláltan jön az iskolába, nem figyel – annak oka van. Egy felnőttet sem érdekelné hasonló szituációban (mert éppen magánéleti, munkahelyi problémái vannak), hogy ki volt II. Rákóczi Ferenc.

És ha a gyerek nem tud odafigyelni, otthon nem tud tanulni – az iskolában nem tud miről számot adni. Ha valaki több tárgyból is bukásra áll, lehet, hogy az IQ-jával van probléma. Az iskola, ahová bekerült, túlságosan nagy falat. Az a fontos, hogy mindig járjuk körbe, hogy miért áll egy gyerek bukásra. Ez egy tünet. Talán akkor okoz a legkisebb törést, ha első osztályt kell ismételni – mert az éretlenség okozhat eredménytelenséget – ha még nincs szabálykövetés, nincs feladattudat. Ilyenkor egy év újra, csodákra képes.”

“Bennem mindig felmerül a kétség, hogy mi a jó, ha buktatok, vagy ha nem?  – mondja egy fővárosi pedagógus. – Ez egy örökös dilemma. Van olyan gyerek az iskolánkban, aki harmadjára másodikos. Az sem megoldás, hogy évente beül egy új osztályba, azt tönkreteszi. Unatkozik az órán, mindent megtesz, hogy valaki vele foglalkozzon. A képességei nagyon gyengék, már az is felmerült, hogy kisegítő iskolába kellene küldeni. Egy-egy dolgozat után a tanáriban nézzük, hogy lehet-e erre kettest adni. Mindenki érzi a felelőssége súlyát. Minket, tanárokat is megvisel, hogy ilyen szinten kell egy gyerek sorsáról dönteni, ugyanakkor ott van még 26 másik kisgyerek, aki azért kap kevesebb figyelmet, mert a problémásabb társukra megy el az idő nagy része.”

Ne áltassuk magunkat, a bukás megviseli a gyereket

“Ha egy gyerek flegmán veszi tudomásul, hogy megbukott, az csak egy álca. Ne áltassuk magunkat, a bukás megviseli a gyereket! Harmadszorra járni a hetediket? Ez rossz annak, aki már kétszer bukott, és rossz azoknak, akiknek be kell fogadni a túlkoros gyereket. Egy 12 vagy egy 14 éves már más korosztály. Szenvedés lehet az egész közösségnek, és elmagányosodással járhat a bukott tanulót tekintve.

A bukás sosem egy hét alatt üt be, folyamatos jelei vannak. Egyszerűen el kell kerülni, meg kell tenni mindent, hogy ne következzen be.

Ha mégis, és csak egy tantárgyból, akkor fogjuk fel úgy, mint az élet nagy tapasztalatát. Ha sokáig halogatunk dolgokat, akkor az attól még be fog következni. Menet közben azonban ne riogassuk, ne alázzuk meg, próbáljunk komolyan beszélni vele.”

“Amikor a lányom osztályfőnöke jelezte, hogy Kinga nem felel meg az elvárásoknak, bennem egy világ dőlt össze – meséli Evelin. – Nem bírtam végighallgatni. Bizottságot kértem, több tanár szakvéleményét. De mindenki azt mondta, hogy a gyerek nem érett az iskolára, nem tudott figyelni az órákon, nem tanult meg olvasni, írni sem tud. A számolással is gondok vannak. Azt gondoltam, hogy nyáron tudjuk pótolni, augusztusban majd vizsgázik, és el is felejtjük ezt az egészet. Nem így lett. Hiába járattam magántanárhoz, alig fejlődött valamit. Július végén feladtam, és beleegyeztem, hogy újra járja az első osztályt. Látszólag nem viselte meg. Sőt, a húgával egy osztályba került, ami nekem óriási könnyebbség volt. A gyerekek nagy része azt hitte, hogy ikrek, csak kétpetéjűek. De azért azt meg kell mondanom, hogy a problémáink nem oldódtak meg maradéktalanul. Közepes szinten teljesít, a magatartásával is van probléma. Látom a sok beírásból, bár én mindent megteszek, hogy elsimítsam a konfliktusokat. Az iskolai bukás nem az a kategória, amikor a gyerek kétszer járja az oviban a középsőt.”

Képünk illusztráció (Fotó: MTI)
Képünk illusztráció (Fotó: MTI/Czimbal Gyula)

Mi legyen a bukott diákokkal?

Ha egy gyerek megbukott – egy tantárgyból, jöhet a nyári felkészülés. Egy nyarat még nem feltétlenül tesz tönkre a bukás – ráadásul az elmaradás adódhatott egy hosszabb betegségből is, mert nem volt annyi jegye a diáknak, hogy lezárhatták volna. Ugyanakkor vannak, akik több tárgyból sem felelnek meg a minimális elvárásnak, a rossz tanulmányi eredményhez problémás magatartás kapcsolódik.

“A gyerekem osztályába lebukott két fiú – mondja egy két gyerekes anyuka. – Már májusban rebesgették a felettük járó osztályból, hogy ők örülnek, hogy megszabadulnak tőlük. Aztán szeptemberben jött a sokk, hogy a négy osztályból épp hozzánk rakták be őket. Annyit tudtunk kiharcolni, hogy nem mindkettőjüket, hanem csak egyikőjüket. De így is probléma volt. A fiúkat örökösen piszkálta, a lányok rettegtek tőle.

Agresszív volt, amit a tanáruk nem tudott kezelni. Lassan az ő tekintélyét is aláásta. Szünetben kijárt cigizni, a telefonján pornóképeket mutogatott a gyerekeknek. Az egyeseket úgy gyűjtötte, mint más a pontgyűjtő matricát. Félévkor három gyereket vittek el az osztályból, év végére még öten jelezték, ha nem történik valami, akkor másik iskolát keresnek.

Mindenféle ígéretet kaptunk. Jövőre lesznek nyolcadikosok. Nem tudom, hogy döntsünk, mert pont most megbolygatni a gyereket, az sem túl jó döntést. De hogy még egy évet ebben a helyzetben töltsön el, az sem lehet. Attól félek, a felvetéli rovására történik majd mindez. Teljesen tehetetlennek érzem magam.”

“A gyerekek bizonyos szempontból az oktatási rendszer áldozatai – a harmincfős nagy osztálylétszámokban nem tud személyiségre szabni a tanár – mondja a pszichológus. – És azt sem szabad elhallgatni, hogy egy-egy bukott (többszörösen bukott), túlkoros, problémás gyerek megterhelheti az osztályközösséget. Ez a jelenség mindig egyéni elbírálás alá kellene, hogy essen, mert nem lehet általánosan vélekedni róla. Amint kiderülnek a problémák, segítséget kell kérni, egyeztetni az osztályfőnökkel, az iskolapszichológushoz fordulni. A bukás mindig tünete valaminek. Ezt nem szabad elfelejteni.”

 

 

Megosztás Facebookon