Aktuális

A gyerekeken múlik a lakáspiac jövője?

A jövőben több, a gyermekvállalást segítő állami lépés várható, amelyek célja a kedvezőtlen demográfiai folyamatok megfordítása, azaz a népességcsökkenés megállítása. A demográfiai folyamatok, ezen belül a termékenységi ráta és a gyerekek száma rövid és hosszú távon komolyan befolyásolják a lakáspiacot is – derül ki az ingatlan.com és a BankRáció.hu legfrissebb elemzéséből, amely a demográfiai fordulatot célzó (egyelőre csak a tervekben szereplő) intézkedések közül a lakás- és hitelpiacot szorosan érintő lépéseket vizsgálta.

Beszédes adatok az utóbbi évtizedekből

A lakáspiacra gyakorolt demográfiai hatás jól látható abból, hogy az 1980-as években évente 44–77 ezer új lakás épült, a tízezer lakosra jutó új lakások száma pedig 42–72 között mozgott. Ezzel szemben 2010 óta 8–21 ezer lakás készült el, tízezer lakosra pedig 7–21 lakás jutott. Balogh László, a www.ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a nyolcvanas években látható lakásépítési boom részben azzal magyarázható, hogy jóval magasabb volt a gyerekvállalási kedv: az 1970–1980-as években 1,9-2 százalékos volt a termékenységi ráta, szemben a mostani 1,45-ös értékkel. Az adatokból látható, hogy a gyermekvállalási kedv növekedése pozitív hatással van a lakásépítésekre, még akkor is, ha a ténylegesen megépült lakások számára sok más tényező is hatást gyakorol.

A gyerekeken múlik a lakáspiac jövője?

Balogh László azt is elmondta, kézenfekvő a demográfiai hatás: ha csökken a népesség, akkor alacsonyabb lesz az adásvételek száma is. A szakember hozzátette, ez különösen hátrányosan érintheti azokat a kistelepüléseket, ahol a mostani lakáspiaci élénkülés nem igazán látható, és már így is a fővárosi árak negyedéért vagy ötödéért cserélnek gazdát a lakóingatlanok.

Várható lépések, hitelkedvezmények számokban

A jövőben életbe lépő állami kedvezmények egyelőre csak tervek, de Balogh László azt mondta, hogy fontosak, mert ha sikerül pozitív irányba terelni a demográfiai folyamatokat, akkor abból a lakáspiac is profitálhat.

Gergely Péter, a BankRáció.hu hitelszakértője a tervezett állami kedvezmények közül kiemelte, hogy a lakáshitellel rendelkező háromgyermekes családok tartozásából 1 millió forintot átvállalna az állam. Ha egy 15 év múlva lejáró 8 millió forintos – az állami támogatással 7 millió forintra csökkenő – tőketartozású lakáshitelről van szó, akkor 6 százalék körüli piaci átlagkamat esetében a több mint 67 ezer forintos havi törlesztőrészlet 59 ezer forintra mérséklődik.

Gergely Péter szerint a kedvezmény igénybevétele mellett azonban az érintett családoknak érdemes megnézniük a piaci kínálatot, és olcsóbb lakáshitelre váltani, mert nagy valószínűséggel találnak kedvezőbbet. Szintén érdemes 5-20 évig fix törlesztőrészletet garantáló lakáshitelt választani. A BankRáció.hu adatai szerint május végén a legalább 5 évre fix törlesztőrészletet biztosító lakáshitelek közül a legolcsóbbakkal 54 ezer forintra mérsékelhető az állami kedvezménnyel 7 millió forintosra csökkentett hitel törlesztőrészlete. Éppen ezért, ha már úgyis “hozzá kell nyúlni” a lakáshitelhez az állami támogatás miatt, akkor érdemes a piaci kínálatot alaposan átvizsgálni internetes hitelkalkulátorok segítségével, és a legolcsóbb, hosszú távon kiszámítható, fix törlesztőrészletű lakáshitelre váltani.

Olvass még több cikket lakás témában itt az NLCafén:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top