Aktuális

Sztrájk jöhet a Tescónál

A Tesco az év eleji kötelező béremelésen felül idén már nem hajlandó emelni a dolgozók fizetését. Jöhet a sztrájk.

Együttműködésre lépett a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) annak érdekében, hogy akár országos demonstrációval érjék el a kereskedelemben dolgozók fizetéseinek jelentős mértékű felzárkóztatását. Az első sztrájk a Tescónál lehet, mivel a vállalat a kötelező januári béremeléseken túl nem hajlandó bérfejlesztésre – tudta meg a Magyar Idők.

A KASZ alelnöke, Buday Pálné elmondta, jelenleg felmérik, hogy mekkora igény lenne szervezett akciókra. A sztrájk a közeljövőben munkalassítás, illetve külső helyszínen demonstráció formájában valósulhat meg, például a Tesco áruházlánc budaörsi központjánál.

Az is elképzelhető, hogy olyan napon sztrájkolnak majd, amikor ennek komoly hatása lesz a forgalomra, például ünnep előtt. Az elnök hozzátette: már más vállalatok alkalmazottai is jelezték, hogy szolidaritásból csatlakoznának a megmozduláshoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top