Aktuális

Lezárult a gödi otthon vizsgálata, nem látták bántalmazás nyomait

A minisztériumi szakértőkből és a fogyatékosokkal foglalkozó szervezetek delegáltjaiból álló bizottság lezárta a gödi speciális otthon, a Topház vizsgálatát, miután egy nemzetközi jelentés szerint az ottani gyerekeket bántalmazzák. A bizottság szerint valóban komoly gondok vannak az otthonnal, de szó sincs éheztetésről vagy bántalmazásról.

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára egy csütörtöki budapesti háttérbeszélgetésen mondta el, hogy az Emmiben május 3-án értesültek arról, hogy a The New York Timesban megjelent egy cikk a gödi Topház otthonban tapasztaltakról. Állítása szerint még aznap rendkívüli vizsgálatot indítottak – idézi a Magyar Idők

Ez a vizsgálat most zárult le, és ennek során többek között megállapították, hogy a gödi otthon zsúfolt, a belső terek lelakottak, hiányoznak a vécéülőkék és a zuhanyfülkék, az intimitás lehetősége  pedig nem biztosított. Czibere ismertette, hogy huszonnégy ápoló hiányzik a rendszerből, és bár a bérek az utóbbi három évbenben évente 22 százalékkal emelkedtek, további ágazati bérfejlesztésre van szükség. 

Ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy vizsgálóbizottság nem tapasztalta nyomait bántalmazásnak vagy éheztetésnek, mindazon jelenségeknek, amelyekről a Topház egy nemzetközi civil szervezet átfogó jelentésének köszönhetően elhíresült a hónap elején. A Mental Disability Advocacy Center (MDAC) Kényszerzubbony és elkülönítés című jelentésében a bántalmazást például egy ágyhoz kötözött, kórosan sovány gyerek képével is alá kívánták támasztani, de Czibere szerint az ágyhoz kötött fiú terápiája orvosilag dokumentált volt. 

A vizsgálóbizottság megoldásként egy harminc pontból álló intézkedési tervet dolgoz ki, és a napokban az intézeti gazdálkodást felülvizsgálva rendkívüli könyvvizsgálatot indított. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top