Aktuális

Próbafülkéből lopták el a kisgyerekes anya mobiltelefonját

Egy fiatal férfi elemelte a próbafülkében felejtett mobiltelefont, majd el is adta.

Egy dombóvári nő május 22-én 16 óra körül egy dombóvári áruház próbafülkéjében hagyta a mobiltelefonját, amit ismeretlen tettes ellopott. A nő feljelentést tett a rendőrségen.

A rendőrök a nyomozás eredményeként 2017. május 24-én azonosították a bűncselekmény elkövetőjét, egy 22 éves helyi férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A férfi a lopást beismerte, szabadlábon védekezhet. Vallomásában elmondta, hogy a készüléket eladta egy ismerősének.

Próbafülkéből lopták el a mobiltelefonját

A nyomozók a lopott telefont lefoglalták, majd a feljelentő részére visszaszolgáltatták.

Az ügyben a további eljárást a Dombóvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály folytatja le.

police.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top