Aktuális

Ötéves kislány javította ki a tanár helyesírási hibáit

Kevés kínosabb történhet egy tanárral, mint hogy egy diák hívja fel a figyelmet a feladatlap helyesírási hibáira... hát még, ha az a diák ötéves.

Az ötéves Amelia Hallowsnak viszonylag egyszerű feladatot kellett teljesítenie, nem is okozott neki gondot. A feladatban szavakat kellett összekötni a hozzájuk tartozó képekkel, a kislánynak azonban feltűnt, hogy a képek között található szarvast nem “dear”-ként (ami kedvest, drágát jelent) hanem “deer”-ként betűzik. Szóval nem is mulasztotta el felhívni rá a tanárnő figyelmét – majd egyébként magának is nyugtázta a jó észrevételt az “okay yes yes yes” szavakkal.

Ötéves kislány javította ki a tanár helyesírási hibáit 

A cuki kislány állítólag már hároméves kora óta tud olvasni, és azóta ki sem lehet szedni a könyveket a kezéből, ráadásul ez nem az első alkalom volt, hogy kijavította más helyesírását: rendszeresen vadászik hibákra, amelyeket bekarikáz és büszkén mutogat a szülőknek.

Ötéves kislány javította ki a tanár helyesírási hibáit 

A kislány azt mondta otthon, mindenképpen megmondja majd a tanárnak, hogy rosszul állította össze a feladatlapot, bár anyukája már így is nagyon büszke az ötéves kis zsenire.

 

Metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top