Aktuális

Meghalt Széles Sándor

Széles Sándor úszó mesteredző hatvanegy éves korában, kedden halt meg.

Széles Sándor halálhírét Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség korábbi elnöke jelentette az MTI-nek. Széles Sándor kiemelkedő eredményeket ért el az úszósportban, 17 éven keresztül volt Gyurta Dániel edzője. A csúcsra a 2012-es londoni játékokon értek fel, amikor is tanítványa világcsúccsal nyert olimpiai bajnoki címet. Szélesnek szerepe volt Risztov Éva londoni aranyérmében is, a verseny előtt  az ő edzői stábja készítette fel a 10 kilométeren győztes klasszist.

Meghalt Széles Sándor

Széles Sándor évek óta küzdött egészségi problémákkal

Márciusban vitték kórházba, ahol kómába esett, és nem tért már magához. Széles Sándort 2012-ben az Év edzőjének választották, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével, 2013-ban pedig a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki,

2015-ben bekerült a magyar úszósport halhatatlanjai közé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top