Aktuális

Börtönbe küldik az ittasan karambolozó rendőrt

Ittasan ült volán mögé, és az elsőbbségadásra kötelező táblát sem vette figyelembe a rendőr.

Egy szolgálaton kívüli rendőr 2016. július 2-án Szederkényben egy rendezvényen megivott két liter sört, majd este 6 körül, még mindig ittas állapotban egy nő társaságában autóba ült, és Bóly irányába közlekedett. Egy kereszteződésnél az elsőbbségadásra kötelező jelzőtáblát nem vette figyelembe, le sem lassított, és nem adta meg az elsőbbséget a jobbról, védett úton közlekedő motorosnak – számolt be az esetről a Bama.

A motoros a rendőr személygépkocsijának jobb első oldalával ütközött, átrepült az autó elején és az útpadkára zuhant. Az autó az árokba hajtott. A motoros 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

A rendőrt 10 hónap börtönre és 1 év 3 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a bíróság. Az ítélet nem jogerős.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top