Aktuális

Elöl hagyott drog juttatta kórházba a gyerekeket

Öt kiskorú gyermek került kórházba a hétvégén Vésztőről, mert bódító hatású anyagot ehettek.

Nemcsak a vegyszereket kell jól zárható, a gyerek számára elérhetetlen helyre tenni, hanem a gyógyszereket és egyéb legális vagy illegális kábítószereket is. Béla nem zárta el jól bódító hatású piruláit, gyermekei pedig megtaláltak és be is vettek belőle párat. Kórház lett a vége, Bélának pedig rendőrségi őrizet.

A police.hu tájékoztatása szerint Sz. Béla három saját gyermeke és két másik kiskorú lett rosszul két nap leforgása alatt Vésztőn, kórházba kellett őket szállítani. A rendőrség szerint a 28 éves apuka a gyanú szerint bódító hatású anyagot tartott, amihez a gyermekek valószínűleg hozzáfértek, és ők is fogyasztottak belőle.

Sz. Bélát végül a Szeghalmi Rendőrkapitányságra állították elő, kiskorú veszélyeztetésével gyanúsították meg, és bűnügyi őrizetbe is vették, a gyermekek védelme érdekében a rendőrség a gyámügyet is értesítette.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top