Aktuális

Félmilliárdos kárt okozott az Északi-középhegységben az áprilisi havazás

Végéhez közeledik az állami tulajdonú erdőket ért veszteségek felmérése, s ennek alapján elmondható, hogy az áprilisi havazást és vihart igencsak megsínylette a Bükk és a Zempléni-hegység: félmilliárdos a becsült kár.

 Az összesítések szerint több mint 100 ezer köbméter fa dőlt ki az áprilisi havazás és szél miatt, túlnyomórészt bükk, illetve a fenyők és tölgyek is megsínylették a történteket – mondta Zay Adorján, a felmérést végző miskolci központú Északerdő Zrt. vezérigazgatója. Zay szerint a veszteségek kilencven százaléka a Bükköt, tíz százaléka a Zempléni-hegységet érintette.

A legnagyobb pusztítást a répáshutai erdészeti igazgatóság területe szenvedte el, ott 60 ezer köbméter fa károsodott. Az összesített becsült kárérték mintegy 500 millió forint, ez tartalmazza a faanyag értékvesztését, az erdőfelújítás költségét, valamint az erdészeti és turisztikai létesítményekben esett károkat is.

Bár a közutak felszabadítása a havazás és vihar után 4-5 napon belül befejeződött, a Bükkben az erdészeti utakon május végéig elhúzódik a munka, és csak az után kezdődhet meg a kidőlt fatörzsek kitermelése, amennyiben a szükséges hatósági engedélyeket megkapják. Az biztos, hogy a kárfelszámolással idén nem végez az erdőgazdaság, a munka áthúzódik 2018-ra is, a turistáktól, erdőjáróktól azt kérik, hogy továbbra is fokozott óvatossággal közlekedjenek a Bükkben és a Zemplénben – mondta a vezérigazgató.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top