Aktuális

Ekkor lesz pünkösd 2017-ben

Újabb hosszú hétvége, mikor kirándulhatunk, utazhatunk, egyszóval kellemesen időt tölthetünk szeretteinkkel, barátainkkal. Pünkösd ünnepe a húsvétot követő 7. vasárnapra esik. Megmondjuk, 2017-ben mikor is lesz pünkösd.

Pünkösdvasárnap és -hétfő munkaszüneti nap, de ezen túl az egyik legjelentősebb katolikus ünnep is: a Szentlélek eljövetelének ünnepe. Ekkor áradt ki ugyanis a Szentlélek Jézus tanítványaira, az apostolokra. 2017-ben pünkösdvasárnap június 4-én lesz.

Mit ünneplünk pünkösdkor?

A Szentlélek eljövetele mellett az Egyház megalapítását is ünnepeljük pünkösdkor, de számos korábbi időre visszavezethető népszokás is kapcsolódik ehhez az időszakhoz. A pünkösdi király megválasztása például, mely különböző ügyességi próbákat követően történt meg. A falu legrátermettebb legénye aztán pünkösdi királyként egy éven át ingyen ehetett-ihatott a kocsmában.

 Mai pünkösdök

Manapság pünkösdkor már igyekszünk kihasználni az ölünkbe hullott szabadnapokat, és utazásokat, rövid nyaralást szervezünk pünkösdre: felfedezhetjük hazánk természeti szépségeit, de ha időben lépünk, akár egy kellemes wellness-hétvégét vagy pár napos európai kiruccanást is össze tudunk hozni.

Akik inkább otthon, nyugiban, tévézéssel töltenék pünkösdöt, azok is bizonyára megtalálják a kedvükre való programokat. De hódolhatunk ilyenkor kedvenc hobbinknak is: van, aki kertészkedik, mások a konyhában élik ki pünkösdi kreativitásukat.

Ezen a napon lesz pünkösd 2017-ben

Csíksomlyó pünkösdkor

A csíksomlyói búcsú mára az összmagyarság egyik legjelentősebb keresztény eseménye, melyet minden évben pünkösdkor tartanak meg Erdélyben, a csíksomlyói kegytemplomban és az azt körülölelő szabadtéren, több százezer hívő részvételével. Az ide elzarándokolók és a misén résztvevők teljes búcsút, azaz megváltást nyerhetnek megbánt bűneik alól. Az esemény a keresztény magyar összetartozás szimbóluma lett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top