Aktuális

Tíz év után kerülhet pont az Il Ferro-ügy végére

Jogerősen 4 év börtönbüntetés kapott az Il Ferro Kft. ügyvezetője, aki cégével együtt tízezer embert csapott be a kétezres évek derekán, és zsebelt be tőlük több mint egymilliárd forintot. Tíz éve húzódik az ügy, a károsultak továbbra is a pénzükre várnak.

Lehet, hogy sokan már nem is emlékeznek az Il Ferro-ügyre, amely az új évezred első nagy magyar piramisjátéka volt.

Az Il Ferro és matricái 2006 elején jelentek meg személykocsik oldalán. A cég alapötlete az volt, hogy bármilyen magánautó lehet reklámhordozó felület. Ez pedig jó pénzért bérbe adható hirdetőknek. Ebből a reklámbevételből részesültek volna az autótulajdonosok. Egészen konkrétan az Il Ferro azzal kecsegtette az embereket, hogy ha új autót vásárolnak, akkor havonta 40 ezer forintig az Il Ferro fizeti a hiteltörlesztést. Aki pedig meglévő kocsiját engedi felmatricázni, az havi 50 ezret kaphat. Volt azonban egy feltétel. Aki be akart szállni a bizniszbe, annak 180 ezer forintos regisztrációs díjat kellett fizetnie az Il Ferrónak – foglalja össze az ügyet a Kékfény riportja alapján a Hirado.hu.

forrás: hirado.hu
Forrás: hirado.hu

A bomba 2007-ben robbant, ekkor jelentette be a cég, hogy fizetésképtelen. A cég irodáit egyik napról a másikra kiürítették, az ügyfelek szerződéseit pedig egyszerűen kidobálták. Az Il Ferro 2006 elejétől 2007 tavaszáig, tehát alig egy év alatt mintegy 10 500 autóssal kötött szerződést.

Közülük csak 2400-an tettek büntetőfeljelentést, akiket eleinte nem is vettek komolyan a hatóságok. A büntetőper végül 2011-ben kezdődött meg, és négy év alatt született meg az elsőfokú, nem jogerős ítélet. A Fővárosi Ítélőtábla 2016 őszén hozta meg a másodfokú ítéletét, amelyben a hét vádlottból kettőt felmentett, hárman pedig megúszták felfüggesztett szabadságvesztéssel. Az Il Ferro két ügyvezetőjét viszont letöltendő börtönnel büntették. Egyikük nyolc évet kapott. Ő belenyugodott az ítéletbe. A másik ügyvezetőt négy évre büntették, de ő nem akart börtönbe menni, ezért tovább fellebbezett.

A Kúriára került ügy tárgyalására a vádlott nem ment el, ügyvédein keresztül hárommillió forint kártérítést ajánlott fel a károsultaknak, ha nem kell börtönbe vonulnia, holott a károsultak több ezren vannak, és a kártérítési igény több száz millió forint. A Kúria végül helyben hagyta a másodfokú ítéletet, azaz a négyéves szabadságvesztést, a 4 év közügyektől eltiltást, illetve a 87 millió 500 ezer forint vagyonelkobzást is. Az elsőrendű vádlott esetében már az elsőfokú bíróság elrendelt 515 millió forint vagyonelkobzást, ami már elég lehet az ügyfelek kártalanítására.

Kérdés, hogy az Il Ferro vezetőinek zárolt vagyonából végül marad-e annyi, hogy a károsultak is megkapják a pénzüket, mivel a kártérítési perek csak most kezdődnek igazán.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top