nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Kirúghatják a rendőrt, aki nem hitt a megerőszakolt gyereknek

Megszólalt a szlovák belügyminiszter, Robert Kaliňák annak a kislánynak az esetével kapcsolatban, aki hiába hívta a rendőrséget, miután szexuálisan bántalmazták, az ügyeletes hatósági személy nem hitt neki.
NLCafé
f Ajánlom

Mint megírtuk, a május 3-án ügyeletes rendőr azt mondta a tőle segítséget kérő, kétségbeesett 10 éves kislánynak, hogy ne viccelődjön, majd letette a telefont. A gyereket nem sokkal előtte Észak-Szlovákia egyik településén egy 35 éves férfi bántalmazta és megerőszakolta, a kislány pedig – ahogy később ez kiderült – hiába próbálta a rendőrséget keresni, nem vették komolyan a szavait.

Az eset az egész országot megbotránkoztatta, és most végre Robert Kaliňák, a szlovák belügyminiszter is megszólalt ezzel kapcsolatban. Kaliňák közölte, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló eset. “A rendőr egyénileg hibázott” – jelentette ki és hozzátette: az operációs központ ügyeletes rendőrei továbbképzésen vettek részt, hogy az ilyen helyzeteket felismerjék.

A belügyminiszter ismertette azt is, hogy a szóban forgó rendőrt felelősségre vonták, és az sem kizárt, hogy felfüggesztik az állásából, azonban a kislány törvényes képviselői nem szeretnék, ha a rendőrt emiatt elbocsátanák állásából.

Megosztás Facebookon