Füstölőknek álcázott pszichoaktív szerekkel kereskedtek

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal az anyával és két fiával szemben, akik 2015-ben kedvezőtlen anyagi helyzetükön úgy segítettek, hogy új pszichoaktív anyagokkal, illetőleg kábítószernek minősülő más termékekkel kereskedtek.
2017. 05. 16. |

Kövess minket!

f Ajánlom

Az anya és két fia – akik közül az egyik még fiatalkorú volt a bűncselekmény elkövetésekor – egy olyan weboldalt működtettek, amelyen különböző erősségű és fantázianevű, legálisnak feltüntetett, füstölőként reklámozott anyagokat árultak. A hirdetett anyagok között volt azonban kábítószer és új pszichoaktív termék is.

Az internetes vásárlás utánvéttel zajlott úgy, hogy az oldalra történő belépés után a rendelési felületen kellett kiválasztani a termék fantázianevét és a mennyiségét. Meg kellett adni azt is, hogy a vevő betöltötte-e a 18. életévét, a vevő nevét, valamint azt, hogy a küldeményt hova postázzák. A rendelt anyagokat általában másnap már kézbesítették – olvasható az ügyészség oldalán.

A nyomozás során legalább négy személyt sikerült azonosítani, akik az ország különböző területein lakva rendeltek a tiszaszigeti családtól pszichoaktív anyagot vagy egyéb drogot. Közülük legalább ketten cigarettát sodortak az anyagból, és elszívták, de rosszul lettek tőle, és kórházba kerültek.

Az ügyészség a vádlottakat folytatólagosan, társtettességben, bűnszövetségben elkövetett, új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntettével, valamint kábítószer birtoklásának bűntettével vádolja.  A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Olvass tovább

Hozzászólások  ( 0 )
blog comments powered by Disqus