Aktuális

Fiatal férfi halt meg a budapesti buszmegállós balesetben

A ma délután történt balesetben egy fiatal férfi meghalt, két embert pedig súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők.

Két személyautó ütközött egymással hétfőn délután Budapest XIII. kerületében, a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében. A baleset következtében az egyik jármű a közeli buszmegállóba csapódott, elütve az ott várakozókat.

mentők első tájékoztatása szerint egy fiatal férfi a helyszínen meghalt, hiába próbálták az életét megmenteni. Két másik embert súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. A balesetben összesen hatan sérültek meg, az egyik roncsból két embert a tűzoltók szabadítottak ki.

A baleset miatt a környéken csak a tömegközlekedési járművek haladhatnak. Mindenképpen érdemes más útvonalat választani. A helyszínelés, a roncsok elszállítása jelenleg is tart.

Egy ember meghalt, ketten súlyosan sérültek a hétfőn délutáni balesetben

Egy fiatal férfi meghalt a hétfő délutáni súlyos balesetben
Egy fiatal férfi meghalt a hétfő délutáni súlyos balesetben
(fotó: Mihádák Zoltán – MTI)

A Dózsa György úti buszmegállónak csapódott az egyik jármű

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top