Aktuális

Száz utassal rohant épületnek egy Intercity-vonat Szalonikinél

Négyen haltak meg egy görögországi vonatbalesetben, öt embert pedig súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

Szaloniki közelében kisiklott a görög államvasutak egy Intercity vonata, a balesetben négyen meghaltak. Televíziós jelentésekből és helyszíni tudósítók beszámolóiból kiderült, hogy a szerelvény mind az öt kocsija, sőt a mozdony is kisiklott Ádendron faluja mellett. A vonaton mintegy százan utazhattak.

Az öt súlyos sérült között van a mozdonyvezető is.  A mentőcsapatok vasárnap hajnalban is a helyszínen dolgoztak. “Megpróbáljuk kiszabadítani a bent rekedt utasokat a vagonokból” – mondta el a görög tűzoltóság egyik szóvivője.

A Skai görög tévécsatorna szerint a mozdony belerohant egy házba. Az Intercity-szerelvény szombat délután indult Athénból és estére kellett volna megérkeznie Szalonikibe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top