Aktuális

Pénzváltórablás a Józsefvárosban, Woody Allen csak csettintene

Woody Allen sem rendezhette volna meg jobban azt a pénzváltós jelenetet, aminek a forgatókönyvírója és a rendezője is az élet volt a nagy nevettető helyett.

Vádemelést javasol az ügyészség az ellen a két betörő ellen, akik falbontással jutottak be egy budapesti pénzváltó üzlethelyiségébe, ám nem vittek el semmit. A rendőrség az épület padlásán fogta el őket.

A vádirat szerint az egyik vádlott még tavaly áprilisban kapta a megbízást egy máig ismeretlen személytől, hogy rabolja ki egy XIII. kerületi pénzváltó páncélszekrényét. A pénzváltó egy társasház földszintjén működött, a terv az volt, hogy a pincéből megbontják a pénzváltó padlóját és a nyitott páncélszekrényből elhozzák az értékeket, durván 22 millió forintot.  A megbízó kulcsot is adott a ház pincéjéhez.

A könnyűnek tűnő megbízást elvállaló férfi pár nappal később beszervezte az egyik ismerősét is, és este neki is álltak a munkának. Teherautóval leparkoltak a pénzváltó előtt, a náluk lévő kulccsal lementek a pincébe és  a pince tetőszerkezetét – az üzlet padlóját – szerszámokkal bontani kezdték. Miután a lyuk elég nagy lett, egyikül felmászott, de hiába: a páncélszekrényt üresen találta és a riasztó is megszólalt.

A két betörő ijedtségében nem hagyta el a helyszínt, hanem az épület padlásán rejtőztek el, ahol a kiérkező rendőrök mindkettejüket megtalálták. Ellenük dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett kísérlete miatt emelt vádat a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség.

Ha elítélik őket, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top