Aktuális

Új fészket kapott a hajléktalanná vált gólyapár

Miután egy jászszentlászlói gazda elpusztította egy gólyapár fészkét, félő volt, hogy az otthontalanul maradt madarak nem fognak ismét a családalapításba. Szerencsére nem ez történt, és a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatósága egy új fészekkel is megajándékozta az állatokat.

Néhány napja, a költési időszak közepén fosztotta meg fészküktől a gólyapárt egy jászszentlászlói gazda, aki attól tartott, hogy a gólyák madárinfluenzásak, és megfertőzik a kacsáit. A gólyák már nyolc éve vették igénybe a most elpusztított fészket.

A helyiek beszámolója szerint a hajléktalanná vált madarak ezt követően zavarodottan viselkedtek, a lakosok csak reménykedni tudtak benne, hogy a gólyapár újból megpróbálja a családalapítást. Szerencsére végül így is történt, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatóságának beszámolója szerint a madarak fészekrakásba kezdtek az egyik villanyoszlop tetején. A testület úgy döntött, hogy a gólyák munkáját megsegítik egy műfészekalappal és egy fészekkiemelő kosárral. Utóbbi azért szükséges, hogy ne rázza meg a vezetékeken a gólyákat és fiókáikat az áram.

A jászszentlászlói gólyapár helyzetét tovább bonyolította azonban, hogy éppen rossz oszlopot szemeltek ki maguknak, olyat, amelyre nem lehet felszerelni a fészekkiemelő kosarat. Így a nemzeti park munkatársai egy másik póznán kezdték felépíteni az állatok fészkét, hátha a gólyákat át tudják szoktatni. Sikerrel jártak, és a gólyapár végre nyugodtan neki foghat ismét a költéshez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top