Aktuális

Egy diák véleménye a középszintű matekérettségiről

Hagyományosan a magyar után következik minden évben a matek, és a második napra már kicsit elfáradnak az érettségizők, arról nem is beszélve, hogy sokaknak a matek okoz leginkább szorongást. Pedig még hátravan a töri is szerdán, szóval további kitartást nektek!

“Közepesen nehéznek találtam a mai matekérettségit. Az első rész, ami negyvenöt percen át tartott, még nem okozott nehézséget, azokat a példákat könnyen és gyorsan meg tudtam oldani, pedig nem vagyok egy matekzseni. Nem éreztem meglepetést, nem volt benne semmi váratlan. A többiek is hasonlókat mondtak utána, szóval a matek első része könnyen ment.

Sajnos a második rész már nem volt annyira egyszerű, és nagyon jó lett volna egy kicsi szünetet tartani, mert az is szörnyen fárasztó, hogy három órán át egyfolytában koncentrálunk, ülünk egy helyben, egy teremben. Én ezt biztosan másképp csinálnám, de mindegy. Szóval, a második részre kicsit kevésnek éreztem az időt, én végig írtam, és másoktól is ezt láttam, nem sokan mentek el előbb. Gondolkodósak voltak a példák, de igyekeztem mindegyikbe belefogni, és nem hagyni üres helyeket, nekünk azt tanították, hogy mindent írjunk le, amiről azt gondoljuk, hogy jó, inkább legyen ott a papíron, mert abból lehet pont. Egy feladattal biztosan nem boldogultam, a 14-essel, de remélem, hogy a többi megoldásom helyes vagy részben helyes lett. Sajnos, az én agyam azonnal törli a megoldásokat, szóval nem nagyon tudom ellenőrizni, hogy valóban jól számoltam-e. Remélem, hogy a holnapi törire nem leszek nagyon fáradt, mert az is nagy kihívásnak tűnik…”

Egy diák véleménye a középszintű matek érettségiről

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top