Aktuális

Hihetetlen: névazonosság is elég a börtönbe kerüléshez

Azért kerülhet két évre börtönbe egy észak-magyarországi férfi, mert pont úgy hívják, mint azt az embert a faluban, aki valószínűleg cigarettát csempészett és lebukott.

Szürreális riportot forgatott a Fókusz arról az ártatlan férfiról, akinek lehet, hogy börtönbe kell vonulnia, mert pontosan ugyanúgy hívják, mint egy rossz arcú embert a faluból. A férfi pont aznap kapott egy idézést, amikor a szomszéd faluban a NAV és a TEK összehangolt akcióban lecsapott egy cigarettacsempész-bandára.

Mindez négy éve történt, az ügyben később összesen 18 ember állt a bíróság előtt, akik egymásra is terhelő vallomást tettek, és akik végül a tárgyaláson meglepődve látták, hogy nem az az ember áll mellettük a vádlottak padján, akit ők megneveztek.

A Fókuszból kiderül, hogy mind az elsőfokú, mind a másodfokú tárgyalás során többször is jelezték, hogy rossz embert vádolnak, de ezt az eljáró bíróság figyelmen kívül hagyta. Mindeközben a feltételezett igazi tettes megúszta a felelősségre vonást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top