Aktuális

Hét évet kapott Vizoviczki László

Vizoviczki László és 32 társának költségvetési csalási ügyében a bíróság péntek délelőtt hozott elsőfokú ítéletet.

Vizoviczki Lászlót felbujtóként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásban találták bűnösnek. Hét év szabadságvesztést kapott, ezen felül hét év közügyektől való eltiltásra és több mint 600 millió forintos vagyonelkobzásra ítélték – írja a 444.hu.

Számos bűntársa mellett Vizoviczki anyósát is elítélték, rá öt év börtön és 180 ezer eurós vagyonelkobzás vár.

Vizoviczki ellen más eljárások is folyamatban vannak, Debrecenben például rendőri vesztegetési ügyeit tárgyalják. A budapesti ítélethirdetés előtt Vizoviczki összesen kilenc órát beszélt a saját védelmében. “Én egész életemben egy jobb Magyarországért küzdöttem, szakmai hozzáértésemet pedig az ország legmagasabb politikai, kulturális és sportvezetői is elismerték” – zárta védőbeszédét.

A milliárdos vállalkozó, számos budapesti szórakozóhely egykori tulajdonosa három éve ül előzetes letartóztatásban. Korábban több ügyben is segítette a Nemzeti Nyomozó Irodát, és politikusokkal is kapcsolatban állt, vallomásában fenyegetőzött is azzal, hogy terhelő információkat mond majd el róluk. Végül azonban politikai kapcsolatairól alig beszélt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top