Aktuális

Montenegró csatlakozik a NATO-hoz

Tizenegy évi csatlakozási tárgyalás után Montenegró a NATO teljes jogú tagjává válhat, a 81 tagú törvényhozás ugyanis 46 igen szavazattal – az összes jelen lévő képviselő támogatásával – elfogadta az ország NATO-csatlakozásáról szóló törvényt pénteken.

A voksolás a várakozások szerint alakult, a 81 képviselőből azért lehetett csak 46 szavazatára számítani, mert az ellenzék többsége az októberi választások óta bojkottálja a parlament munkáját.

A parlamenti ülés idején tiltakozók tüntettek az épület előtt és NATO-zászlót égettek, miközben árulóknak és rablóknak nevezték a kormánypárti képviselőket.

A NATO-csatlakozásról egyébként a kormánypártok és az ellenzék véleménye megoszlik. Az ellenzéki politikusok szerint egyrészt nem a parlamentben, hanem népszavazás keretében kellett volna arról dönteni, hogy a balkáni ország csatlakozzon-e az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez, másrészt azért is ellenzik a csatlakozást, mert inkább az Oroszországgal fenntartott kapcsolat erősítését szorgalmazzák. 

A 650 ezres Adria-parti országnak ugyan csak nagyon kicsi hadserege van, ám stratégiailag kiváló fekvésének köszönhetően a NATO az egész Adriai-tengert a befolyása alatt tarthatja. A tengerparton fekvő országok közül Olaszország, Horvátország és Albánia már a katonai szövetség tagja. Oroszország és az oroszbarát pártok azért is ellenzik a csatlakozást, mert a térség hagyományosan Moszkva befolyása alá esik, és jelenleg is nagyszámú orosz befektető található az országban. 

A törvény hatályba lépését követően, Montenegró a megerősítésről szóló dokumentumot továbbítja az Egyesült Államoknak mint a csatlakozásról szóló megállapodás felelősének. A fekete hegyek országa a nyugati katonai tömb 29. tagja lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top