Aktuális

Hetvenmilliárdos útszakasz épül Cegléd és Üllő között

Csaknem negyvenöt kilométeren, két fázisban épül meg az M4-es gyorsforgalmi út Üllő és Cegléd között összesen 72 milliárd forintért, amelynek ma tették le az alapkövét.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az alapkőletételnél Üllőn azt mondta, hogy a kormány a hazai közúthálózat fejlesztésére és állapotjavítására az elmúlt évek során mintegy 2500 milliárd forintot fordított, melynek köszönhetően a jelenlegi 1450 kilométer hosszúságú gyorsforgalmi úthálózat 2022-ig további több mint 900 kilométerrel bővül majd.

Hetvenmilliárdos útszakasz épül Cegléd és Üllő között

Az Üllő és Cegléd között szakasz két részletben készül el 2019 őszére. Üllő és Albertirsa, valamint Albertirsa–Cegléd között épül majd meg az új 2×2 sávos út, amelyet később autópályává lehet fejleszteni. Az első körben a kivitelezés szerződéses összege 52,1 milliárd forint, forrását az állam biztosítja. A kivitelező a DUNA ASZFALT Kft. és az EuroAszfalt Kft. A második szakasz megépítésére szintén az állam ad pénzt, 20,5 milliárd forintot, a kivitelező ez esetben a Colas Út Zrt., Colas Hungária Zrt. és a Colas Közlekedésépítő Kft. lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top