Aktuális

Rejtélyes körülmények között halt meg Simon, a giganyúl

Eddig tisztázatlan körülmények között elhunyt Simon, aki a világ legnagyobb nyula lehetett volna. Halála egy United Airlines repülőgépen következett be.

Egy gigászi nyúl halálát vizsgálja az United Airlines, amit az egyik repülőgépükön szállítottak. A 90 centiméteres nyulat halva találták a repülőgép rakterében, amikor a járat megérkezett a Chicago O’Hare repülőtérre a londoni Heathrow-ról.

A United Airlines nagyon sajnálja az esetet, a BBC-nek küldött közleményükben kiemelik, hogy fontos számukra a velük utazó állatok biztonsága és jóléte. Az Egyesült Államok Közlekedési Minisztériuma adatai szerint 2015-ben az amerikai légitársaságok járatain szállított 97.156 állat közül  35 lelte halálát, ezek közül 14 haláleset volt a United járatokon, míg kilenc állat csak megsérült a repülés alatt.

Simon a tulajdonosa szerint a repülés előtt makkegészséges volt, a felszállás előtt 3 órával esett át az állatorvosi ellenőrzésen, ahol mindent rendben találtak. “Valami nagyon furcsa történt, és tudni akarom, mi. Több nyulat küldtem már a világ minden tájáról, és sosem történ még hasonló” – mondta Anette Edwards.

A Simon névre hallgató nyúl könnyen lehetett volna a világ legnagyobb nyula cím várományosa is, hiszen az apja Darius, aki 1,3 méterével jelenleg birtokolja ezt a megtisztelő címet.

A Uninted Airlines legutóbb akkor került a címoldalakra, amikor túlfoglalás miatt lerángattak egy idős utast a gépről.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top